Tasi József szerk.: „A Dunánál”. Tanulmányok József Attiláról (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 3. Budapest, 1995)

NÉMETH G. BÉLA: Petőfi - Ady - József Attila?

vétség, a Bourbon-restauráció és Lajos Fülöp meg a német Bund állóvize látszatának felszíne alatt radikális eszmék értek, kivált a kontinensen, s a negyvenes évtized második harmadában feszítették a talajt s a harmadikban lávaszerűen törtek elő. Párizs volt a kitörés indítója, de a fiatal Németország s az észak-olasz mozgalmak nem kevesebb hévvel és nem kevesebb eszmével. Míg Petőfi hazai kortársainak többsége nemzeti szabadságot és állami önállóságot, jogi, birtoklási, politikai s érvényesülési egyenlőséget óhajtott, Petőfi mindezek mellett, mindezekkel egyenrangúan, sőt mindezek előtt szociális igazságot is a jakobinus republikánusokkal rokon, vélük hasonlatos módon. Hogy törekvése egy korakommunisztikus, buonarottista hatással és szemlélettel volt-e ösztönözve és áthatva, mint Lukácsy Sándor gondolja, ezúttal, mellékes. Adyt szintén egy forróföldű, válságát előbb háborúkban, majd forradalmakban megtestesítő korszak érleli a jelentéktelen kezdettől gyorsan erős érzelmi és indulati, akarati és eszmei telítettségű magatartásúvá. Ez az eszmeiség, bár szintén mutat jakobinus és kommunisztikus vonásokat is, alapjában mégis inkább erős szociális töltésű, polgárian antifeudális, antiklerikális, radikálliberális jellegű. Ezt is áthatja azonban a tüzes nemzeti-függetlenségi elem, mégpedig a magát első helyen magyarnak valló, a kálvinista hagyományhoz s a kisnemesien-parasztian népies hajdúkuruc (és kevéssé a Rákóczias) mítoszhoz kötve, amely ellenfeleivel szemben, helyenként már-már fajiságba is átcsap, de ugyanakkor internacionális vonásokat is mutat, kivált a Dunatájt illetően. József Attilát, akit nemzeti s társadalmi tekintetben szintén válságos évek indítanak útjára, a háborúvégi s a trianoni esztendők; második, mondhatnánk, már egészen érett, saját szakaszában marxistán szocialisztikus, kommunisztikus eszmevilág hat át, erős filozofikus érdeklődéssel s még erősebb s egyre hevesebb, jórészt freudiánus pszichologikus tájékozódással vegyítve. Hogy aztán utolsó szakaszában ne a szocialisztikus, főleg ne a kommunisztikus, hanem a pszichologikus elem emelkedjék uralkodóvá nála. Sőt, az előbbiek itteni és ekkori kelet-európaias fajtáját el is veti, s egzisztencialisztikus vonások jelennek meg nála. Egészen másfajta internacionális szellem hatja át, mint Adyt; annak kisnemesi, kálvinista, antihabsburgiánus kuruckodása teljesen idegen, ismeretlen, értelmetlen számára. Az ő néptestvérisége a népek egységéért szól s az egység gátlói ellen perel. 3. Ha a szorosabban vett filozófiai, ontológiai, metafizikai kérdésekkel szembesítjük a három költőt, Petőfi számára a metafizika teljesen idegen. Isten számára többnyire szófordulati beszédelem, vallási tartalom nélkül. Ezt a kérdést, sajnálatosan, senki sem vizsgálta nála meg igazán. De a tüzetes vizsgálódás is aligha jutna többre, mint talán valami természetvallási theizmusra. [Szlovák származású s jórészt szlovák nyelvű anyjára emlékezve vallási motívum (imádság, ének, ünnep, liturgia) alig, szinte semmi sem kerül nála elő. S lutheránusból kálvinistába, „magyar vallásba" váltásának sincs különösebb gondolati, hitbéli megokolása.] Ady egy mélyre ivódott kálvinista, biblikus-gyülekezeties-vidékies hagyományból indult, amely nála nem csupán ún. „magyar vallás", nem is csak antihabsburgiánus vagy antiklerikális magatartás. Van metafizikai eleme is, s még több érzelmi tartalma, bensőséges megnyugvásvágya, kiengesztelni való bűntudata, odaforduló segítségóhaja, főleg pedig emelő, megmagasztosuló ünnepi, légátusi, parochiális pátosza, retorikája. Azaz bizonyos vallási színezetű etikai és liturgikus-rituális eleme. Egyesek ama költeményeit, amelyeket egy lefordíthatatlan hazai terminussal „istenes" verseknek szokás nevezni, mély vallásossággal telítettnek vélik, mások vi-