Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

V. Elágazások - Gerő András: A második parancsolat és a magyarok istene

iránti elkötelezettséget egyesítette az önkiteljesítés, a sodró erejű önmegvalósítás abszolút polgári ideológiájával. Számára - képletesen szólva Vazul és a fekete zongora egyaránt szent és sérthetetlen mitologikus egységet alkotott. Nem véletlen, hogy istenként tisztelték és ördögként gyűlölték. Mégis, a magyar történelem úgy alakult, hogy Kossuth kívül rekedt saját hazáján, s Ady forradalma csak ifjú szívekben s nem valóságosságában tudott győzelemre vergődni. De mindez nem jelentette a magyarok alternatív istenének halálát. 1956 éppúgy visszanyúlt a reformkor, Kölcsey és Vörösmarty, 1848/49, Petőfi és Kossuth nemzetistenéhez, mint Ady perzselő önkiteljesítéséhez. A nemzet és a szabadság, a Kossuth-címer és a nemzetőr karszalag, a 12 pont és az ifjú szívekben megfogant akaratok egysége felvillantotta annak lehetőségét, hogy nem a Regnum Marianum, nem Papp Váry Elemérné hiszekegye s nem a kilúgozott tartalmú Kossuth-szobrok jelentik a magyarok istenének kizárólagos megvalósulását; bizonyították, hogy nemcsak az Árpád-sáv, a Hunyadi-páncélos, a Botond-páncélautó, nem a Hungári földek Egyesült ősföld az egyetlen lehetőség arra, hogy egy nagy kérdőjel kerüljön a magyarok istenének lassan megkövesedett és agyonfaragott arca mellé. (A büntetés) S most itt vagyunk idegen istenek nélkül. Végre magunkra maradtunk a sajátunkkal. Helyzetünk azonban nem egyszerű, hiszen Istenünk arca öreg, s ráadásul sok-sok faragott képmást is teremtettünk. A büntetést nem kerülhetjük el. Három lehetőség áll előttünk. Megtartjuk régi, öreg istenünket, s akkor reményünk lehet arra, hogy egyszer majd lesz egy teljes Regnum Marianumunk, de csak fél Kölcseynk, fél Vörösmartynk, fél Kossuthunk marad. Adynk pedig egyáltalán nem lesz. Gondolatszabadságunk mindig két lépéssel előbb ér véget, mintsem intellektuális kapacitásunk. Radikálisan szembefordulunk a magyarok eddigi istenével, s újra kezdjük önmagunkat, történelmünket. Azt hazudjuk, hogy ami volt, az nincs többé. Ha ezt tesszük, akkor előbb-utóbb idegen istenek költöznek be hozzánk. Lesz Isten, de nem a magyaroké. S ilyen éppen most volt. Megkeressük saját, mindig elfojtott, háttérbe szorított, kitaszított, alternatív istenünket; akinek lényege zárja ki a faragott képek újratermelését, így soha nem lesz még egy fél Regnum Marianumunk sem, de lesz egy teljes Kölcseynk, egy teljes Vörösmartynk, Kossuthunk s persze Adynk. Esetleg még egy 56-unk. Bármit is választunk, nehéz lesz végigélni, végigküzdeni. S pontosan ebben áll a féltőn szerető Isten büntetése, aki megbünteti az atyák vétkét a fiakban. Harmad, negyed íziglen.