Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

III. Esettanulmányok: XX század - Kabdebó Lóránt: Egy vers vágóasztala (Szabó Lőrinc fekete kultusza)

megvalósulását, azt már soha, senki meg nem mondhatja... a költő maga nem fogadta el Hitlertől a kinevezését az újjászervezett porosz költői akadémiába". A Te meg a világ idején tehát tudhatta Szabó Lőrinc, hogy költő nem aktualizálható semmilyen politikai kontextusban. 1938-ban és 1940-ben mintha épp erről feledkezett volna meg? Emberi gyöngeség? Költői hiúság az ,,én megmondtam" értelmében? A továbbra is a magát meggyötörtnek érző költő ellenkezése? Mindenképpen költészeten kívüli események. Éppen ide, a KUKUCS témakörébe utalhatók. Vagy a recepcióesztétika értelmében az 1938-as újraértelmezés is a vers tartozéka? Pláne, ha a költő fel is újítja a versét? Engedtessék meg, hogy az 1938-as Szabó Lőrinc önértelmezését (meg a magamentegető 1945-ös és maga-magyarázó talán 1956-osat) a vers alatt maradónak minősítsem. Szabó Lőrinc kevesebbet tudott a verséről utóbb, mint ami benne volt 1928-ban éppen e vers negatív tanulsága révén. Magam a költő e vers általi nyereségét többre tartom az ember vert helyzeteiből következő ismét csak pragmatikus szempontú átdolgozásánál, majd ellenkező előjelű magyarázatainál. Valaha ezek adhattak alkalmat a vádra, illetve lehettek a védelem érvei. Ma én a költő realista helyzetelemző merészségét értékelem és hangsúlyozom: ez a vers is hozzájárult, hogy már azokban az években (tehát 1927 és 1930 között) olyan költészettörténeti szemléletváltásra kényszerült, amelyben maga a vers csak egy kíváncsi költő megismerési kísérletének bizonyul. Valóban monológ, amely ellenben magából a költőből kényszerítette ki a dialógust. 1945-ös AfapZd-jában joggal magyarázza: szélsőséges megnyilvánulásai a cáfolat provokálói, s éppen a dialógus-készenlét helyzetéből hangzanak. Vakon vágok éveknek és utaknak s mire kiderül, mit és miért tettem, már időtlen kísértet lesz belőlem. Jellemzi éppen a Vezér-t is közlő kötetében dialógus-kész költői létét a csak a monológra fogékony világban. Utóbb az embert meghurcolták ezért a monológért, de senki sem vette észre, ez esetben talán maga Szabó Lőrinc sem, hogy a költőt éppen ez a vers is különböző nézőpontokat ütköztető dialógusra késztve, költészete megújításával a halhatatlanság kiküzdésére kényszerítette. JEGYZETEK 1. Hans Robert Jauß: Ästhetische Erfahrung und literarische Hermeneutik. Frankfurt a. M. 1982. 670.