Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

I. Kultusz és múzeum - Kovács Ida: A fénykép mint dokumentum és/vagy ereklye

Petőfi Sándor, 1847. dagerrotípia, PIM Művészeti tára A francia Daguerre 1839 január­jában bejelentett szenzációs talál­mányának, a fényképezésnek híre hihetetlen gyorsasággal terjedt el a művelt világban. Idehaza Vörös­marty lapja, az Athenaeum - a Hasznos Mulatságok februári híra­dását követően - már 1839 márciu­sában beszámolt a hírről. Jóllehet, az igen hosszú exponálási idő miatt (3-4 perc) ekkor még csupán tájak, épületek, csendéletek felvétele volt lehetséges, két év sem telt el, s 1841 júniusában Pesten is meg­nyílt az első arcképkészítő fényké­pész műterem. (A műhelyt Maras­toni Jakab működtette Pesten, a Feldunasoron, a mai Gresham pa­lota helyén. A mester az 1841-ben már beszerezhető, s a magyar Petzval József által feltalált erős fényerejű lencsével dolgozott.) Az új technikai csoda a jól bevált rézmet­szés, acélmetszés és litografálás helyét igyekezett átvenni. Különösen azokra a metszetfajtákra vonatkozott ez, amelyeket bevallottan doku­mentatív szándékkal készítettek: portrékra, városképekre. A fénykép im­már minden tekintetben meg tudott felelni annak az eredendő kívána­lomnak, hogy a mű az ábrázolás tárgyáról torzításmentes, valósághű ké­pet adjon. A találmánynak ez a túlzottan felértékelt, bár tagadhatatlanul egyedülálló erénye olyan széleskörű elragadtatást váltott ki, hogy hosszú évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy megteremtődhessen és elismert­té váljon az ún. művészi portré úgy a képzőművészetben mint később a fényképezésben. Fotó- és művészettörténészek állítják, hogy például az impresszionisták látásmódjának kialakulásában jelentékeny szerepe volt annak, hogy a művész fel akarta végre vállalni azt a kihívást, amelyet - a fotó által csak még jobban megszilárdított - realista látásmód egyedülva­lóságajelentett. Magyarországon az 1840-es évek elejétől az 1850-es évek közepéig ké­szülnek dagerrotípiák, amelyek megrendelői a korábban magukat bieder­meier stílusban tetemes összegekért megfestető arisztokraták, nemesek, egyházi méltóságok, majd később vagyonosabb polgárok, művészek. Az új találmány fogadtatása kezdetben nem egyértelműen sikeres: különösen a jól sikerült dagerrotípiák meglehetős rideg precizitással mutatják modell­jüket, nem szépítik, nem idealizálják a termetet, az arcot, nem tudják gazdagabbnak mutatni a ruhát, és végül: nem adják vissza a színeket. Témánk szempontjából valójában az 1850-es évektől kezdődő időszak, a fényképezés széleskörű elterjedésének korszaka válik izgalmassá, amikor már - Szakács Margit fotótörténész adatai szerint - pusztán 1850 és 1900 között, fővárosunkban 173, vidéken pedig 283 negatív-pozitív eljárással

Next

/
Thumbnails
Contents