Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

IV. Kitekintés: irodalmi kegyhelyek a nagyvilágban - Takács Ferenc: Az ironikus kegyhely (A James Joyce Múzeum Dublinban)

munkájának, a The James Joyce Daybook-nák (1989) a fülszövegén - a munka, mely voltaképpen a Múzeum kiadványa, egyaránt kapcsolódik Joyce-hoz, a Joyce Múzeumhoz és a kultuszhoz, illetve maga is e három dolog vegyüléke - így indokolja, hogy miféle előképzettség és végzettség alapján tették meg éppen őt a múzeum igazgatójának: „Robert Nicholson Dublinban született és ott is nőtt fel. Miközben a Trinity College-ban tanulmányait végezte, az irodalom mellett a karikatúrarajzolásba, a kardvívásba és a színjátszásba is beleártotta magát. Ezen képzettségek és érdemek alapján 1978 óta a Sandycove-i James Joyce Toronyban található James Joyce Múzeum igazgatója. [...] Emellett végeérhetetlen és nyomdafestéket jórészt nem tűrő memoárját írja. (Vajon elképzelhető-e, hogy egy magyar irodalmi múzeum igazgatója a Múzeum valamely kiadványának a fülszövegén avval indokolja meg ironikusan a maga igazgatóságát, hogy a Múzeumban végzett munkához nem ért, s csupán érintőlegesen van köze az irodalomhoz? Aligha.) S evvel tulajdonképpen el is érkeztünk a tanulságok levonásának a pillanatához. Más irodalmi múzeumokkal összehasonlítva ugyanis éppen ez a legfontosabb különbség: a Joyce Múzeum és működése egyrészt állandóan utal a maga rejtett kultikus ősmintáira, sőt, ezekkel az ősmintákkal (az ereklyetisztelettel, a kegyhellyel és a zarándoklattal) minduntalan tudatos kapcsolatot teremt. Ennek révén nyilvánvalóvá teszi azt, ami más irodalmi múzeumokról és működésükről - mivel létüket és működésüket maguk is, környezetük is magától értetődőként, magyarázatra nem szorulóként fogadják el - nem olvasható le ilyen szembetűnő módon: önmagán és önmagával demonstrálja az irodalmi múzeumok keletkezésének és működésének kultikus jellegét; tudatosítja, hogy a múzeum - minden irodalmi múzeum - kegyhely, hogy a múzeumi gyűjtemény darabjai ereklyék, a múzeum egyéni vagy csoportos felkeresése pedig zarándoklat, melynek célja az irodalmi nagyság szent erejéből való részesülés; a látogatás során felveendő lelki beállítódás pedig értelemszerűen az áhítat. A Joyce Múzeum léte és működése másrészt ironizálja ezt az utalást a rejtett kultikus ősmintákra: már létrejötte is a kegyhely szokásos kijelölődésének-kialakulásának a tudatos paródiája volt, a gyűjteményben található darabok között számos ereklye-paródia található, felkeresése - a kultusz beavatottjai számára - mindig is zarándoklat, de komolyan sohasem veendő zarándoklat, a helyszínen tanúsított áhítat pedig - ösztönöz erre a Múzeumban sokminden - e lelki beállítódásnak a ki- és megjátszott (egyben ki- és megjátszottnak tudott) változata, azaz áhítat-persziflázs. A Joyce Múzeum tehát olyan múzeum, amely egy percig sem hagy bennünket kétségben afelől, hogy kultikus kegyhely; egyben olyan múzeum, amely egy percig sem hagyja, hogy komolyan vegyük mint kultikus kegyhelyet. S nyilván ebben rejlik legfontosabb tanulsága is: arra biztat, hogy ugyanígy járjunk el minden irodalmi múzeum, sőt, - ezúttal már idézőjelben, azaz elvont fogalomként - az „irodalmi múzeum" (ahogy mondani szokás: mint olyan) esetében is.