Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

I. Kultusz és múzeum - Praznovszky Mihály: Az irodalmi emlékhely mint a kultusz egyik intézménye vagy szentélye

(Berda versének címe: Költészetünk kegyhelye: Kiskőrös.) Móra Ferenc még egyértelműbben fogalmaz himnuszában: Pásztorköszöntő a kiskőrösi jászolnál a cím, s benne ilyen sorok olvashatók: „Kit isten lelke lángja lelkezett [...] Világra fénylő, glóriás gyerek. "

20 A szokásrend másik alkotórésze a szent hely meglátogatása, mint alapvető múzeumi cél, természetesen egyértelmű. Van azonban a múzeumlátogatáson, az évfordulón kívül sok egyéb ünnep is, amelynek során az irodalmi emlékhely kultusz-jellege mégha tudattalanul is, de megnyilvánul. Személyes emlékem, hogy néhány évvel ezelőtt a magyar múzeumigazgatókat tanulmányútjuk során a kiskőrösi ház udvarán fogadták. Eredeti parasztok, eredeti kondérban eredeti birkagulyást főztek s a vendégek később természetesen Petőfi verset énekeltek. Mi ez, ha nem az áldozat ténye annak minden külsőségével egy kultikus helyen? Hiszen vacsorázni számos lehetőség nyílt volna a megyében, de itt enni, itt énekelni olyan hatást kelt, amely - vélhetően - szakemberek, muzeológus-papok számára a beavatás és a jelenlét hangulatilag felfokozott állapotát jelenti. Megjegyzem még, hogy a szokásrend ezen alkotó eleme, azaz a születésnap mint szent idő abszolút egyértelműen elsődleges egy irodalmi múzeum-kegyhely esetében. Szinte kivétel nélkül - főleg az eltelt évtizedekben - a születésnap volt az a szakrális esemény, amelyet összekötöttek az új kiállítás megrendezésével, az épület felújításával. A következő kerek évfordulóra aztán minden éppen eléggé leromlott ahhoz, hogy újra kezdhesse egy új nemzedék a maga kultusz-áldozásának meghirdetését. A szokásrend azon részére, amelyet „kultikus ünnepek" fogalommal jelezhetünk, kiváló példa a - ha nem is kiskőrösi - a csesztvei Madách irodalmi nap most már lassan évtizedes gyakorlata, ahol a Szent ligetben (szent ház, szent hársfa, szent park) összegyűlnek a költő hívei és valóságos búcsújárást rendeznek egy-egy rendezvény helyszíneire igyekezvén, ahol a költőről, műveiről, hatásáról, általában az irodalomról hallhatnak szentbeszédeket és megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásokat. Ez nem más, mint a stratfordi Jubilee-k udvarházi változata, igazolva azt, hogy az írói kultusz törvényszerűségei egyetemesen érvényesülnek, de meghatározott történeti körülmények között és eltérő időrendben. (A kétségkívül színvonalas emléknap vizsgálata ebből a szempontból is indokolt lenne.)

21 A kultusz nyelvhasználatáról a már két említett példával szóljunk. Az első az irodalmi kiállítások szövege. Ott is azok főcímei és fejezetcímei. Érdemes lesz ezeket is elemezni egyszer, hiszen tudatos válogatás eredményei és az adott kiállítás rész tartalmi hangulati megerősítésén, előkészítésén túl egyértelműen látszik: nem kisebb a kinyilatkoztató szerepük sem. A másik a vendégkönyvi bejegyzések sora, amelyek többnyire nem a látottakra, a kiállítás tartalmára vonatkoznak, hanem az élmények összegzésére, a múzeumban észlelt hangulatra. A kiskőrösi ház ad erre példát bőségesen. 1899-ben Feszty Árpád így imádkozott: „Szenteltessék meg a te neved." Semmi több. 1912-ben Móricz nem templomban, hanem ravatalozóban érezte magát bejegyzése szerint: „Ravatalos ház, hideg, csontig