Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

IV. Kitekintés: irodalmi kegyhelyek a nagyvilágban - Takács Ferenc: Az ironikus kegyhely (A James Joyce Múzeum Dublinban)

Takács Ferenc AZ IRONIKUS KEGYHELY (A James Joyce Múzeum Dublinban) Előadásomban voltaképpen egy ellenpéldát igyekszem felvázolni, amikor a Dublinban található James Joyce Múzeumról beszélek. Olyan irodalmi múzeum létrejöttét és működését ismertetem ugyanis, amely társadalmi környezetét, nemzeti helyét, adminisztratív és financiális kereteit, de az általa ünnepelt, megörökített, gondozott és bemutatott irodalmi jelenség jellegét tekintve is izgalmasan és tanulságosan különbözik a konferenciánkat vendégül látó intézménytől, a Petőfi Irodalmi Múzeumtól. Ez különösen konferenciánk rejtett indítékára nézve lehet számunkra fontos, már ha jól sejtem ezt a rejtett indítékot: sejtésem szerint ugyanis nyilván azért gyűltünk egybe, hogy - miközben sok minden másról is beszélünk - arról a nemzeti kegyhelytípusról is megtudjunk néhány fontos dolgot, amelyet „irodalmi múzeum" néven ismerünk, s amely típushoz a Petőfi Irodalmi Múzeum is tartozik. Lássuk tehát a különbségeket. Az elsőt említenem sem kell: a Joyce Múzeum „egyszemélyes", egyetlen szerzővel foglalkozó múzeum, míg a Petőfi Irodalmi Múzeummal másként áll a dolog. (Bár ez a különbség sem annyira triviális, mint első hallásra gondolnánk. Ebben az összefüggésben ugyanis a Petőfi Irodalmi Múzeum mutatkozik sajátos logikájú kivételnek: a James Joyce Múzeum jól illeszkedik abba az ismert és szokványos sorba, ahol például Londonban a Hampstead-beli Keats-múzeumot, a Doughty Street-i Dickens-múzeumot, széles e világban pedig a számtalan hasonló „egyszemélyes" irodalmi múzeumot találjuk. Velük szemben viszonylag ritkább, s alighanem inkább a „kulturnemzeti" nacionalizmusa, s ebben a nacionalizmusukban később is - tehát európai összehasonlításban ekkor már anakronisztikusán - államilag megerősített országokban jön létre az a fajta irodalmi múzeum, amely nem egyes írók vagy esetleg író-csoportok múzeuma, hanem az általában vett irodalom, az irodalom szentélye; ezen az általában vett irodalmon persze - mint a Petőfi Irodalmi Múzeum esetében is - a nemzet irodalmát kell érteni.) A következő, s talán fontosabb különbség (s ebben már a dublini Joyce Múzeum számít kivételnek, vagy legalábbis ritkább esetnek), hogy ez a múzeum olyan író személyének és munkásságának az emlékhelye, akinek műve még ma is, egy teljes irodalmi korszak múltával is szélsőségesen újító, avantgárd és modernista, ezoterikus, nehezen megközelíthető, csupán az odaadó kevesek számára élvezhető irodalomként él az irodalmi köztudatban, de - legalábbis részben - még a magasirodalmi, szakmai köztudatban is; kezdetben pedig még az értő és az újra fogékony irodalmárok közül is sokan találták érthetetlen és olvashatatlan írónak, művét pedig zagyvaságnak és szélhámosságnak. (Nálunk például Szerb Antal még 1941-ben megjelent Világirodalomtörténetében is „blöffnek" minősí-