Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)
IV. Kitekintés: irodalmi kegyhelyek a nagyvilágban - Dávidházi Péter: Könyvtár, múzeum, szentély (A Folger Shakespeare Library szimbolikus jelentése)
nem egyszerűen egymás mellé rendelve kapott helyet egy kis Shakespeare-múzeum, egy Shakespeare-színház, egy Shakespeare-könyvtár és egy tudományos Shakespeare-intézet, hanem sokatmondóan hierarchikus elrendezésben, legalábbis ami hozzáférhetőségük egyre misztikusabb fokozatait illeti. Az épület széles homlokzatának jobb szélén lévő kapu a kiállítóteremhez vezet, ezt még bárki megtekintheti, mégpedig ingyen; a bal oldali kapu a színház előcsarnokába nyílik, s az Erzsébet-kori színpadok hasonmásán zajló előadásokra, sőt időnként a próbákra, megint csak akárki bejuthat, de ide már jegyet kell venni. (Mindkét kapunál kis szuvenírbolt fogadja a belépőt, sajátos egyvelegben árusítva kultusz és kultúra termékeit: Shakespeare-rel kapcsolatos emléktárgyak, a Stratfordból ismerős profán relikviák mellett Shakespeare-művek fakszimile vagy kritikai kiadását és idevágó tudományos műveket is lehet kapni.) Az utcáról gyanútlanul betévedő látogatót építészetileg semmi sem figyelmezteti arra, hogy a kívülről akár földszintesnek is vélhető épületben könyvtár is működik, vagy ha tud róla, hitetlenkedve morfondírozhat azon, hogy vajon hol rejtőzik. A múzeumocska mögött húzódó olvasóterembe ugyanis az éjjel-nappal őrzött portáspult mellett vezet egy keskeny folyosó, ide azonban már csak a kiválasztott teheti be a lábát. Tudományos minősítéssel, ösztöndíj birtokában vagy külön igazgatói engedéllyel léphetünk a szentélybe, a nagy olvasóterembe, ahol szakrális jelképek egész sora győzi meg a látogatót arról, hogy az áhítat helyére érkezett. Innen egy félreeső szögletben megbúvó, szinte csak a beavatottnak látható (úgyszólván:) rejtekajtón juthatunk a lépcsőhöz és lifthez, hogy alászállhassunk a föld alatti szintek labirintusába, a könyvek végeláthatatlan soraihoz. A könyvtár leginkább féltve őrzött kincseit, a Shakespeare-őskiadásokat persze itt is hiába keresnénk; azokhoz csak könyvtáros vezetheti el a szerencsést: titkos kódra nyíló irdatlan páncélajtó mögött várják kiváltságos olvasójukat. (Mindez persze csak ma számít kiváltságnak, s főként a bárkinek tárva-nyitva álló Kongresszusi Könyvtár szomszédságában; alapításakor a könyvtár nagy lépést tett a tudás demokratizálása felé, hiszen birtokba vételének társadalmi előfeltételeit szakmai követelményekkel helyettesítette, s egymást követő igazgatói ezen az úton haladtak tovább. 1 ) A Shakespeare-intézet még ennél is rejtélyesebb: tevékenysége, épületbeli helye, sőt puszta léte sokáig az ösztöndíjas vendégkutató számára sem nyilvánvaló; hetek múlhatnak el, amíg megtudja, hogy van egy (vagy két) felső emelet is, s valahol ott, a feje fölött húzódik, talán csak néhány méternyire, ámde megközelíthetetlen magasban, a tudomány ezoterikus fellegvára. Mi földiek nemigen háborgathatjuk, egy szép napon azonban felkérést kaphatunk, hogy tartsunk egy előadást, ám ezt a megtiszteltetést nem kezdeményezhettük volna, legföljebb örömmel elfogadhatjuk: sokan vannak az elhivatottak, kevesen a választottak. A könyvtár, amely az intézmények együttélésének legrégibb és leghíresebb tagjaként, primus inter pares, az épület legnagyobb részét foglalja el magának, szimbólumaival ugyanúgy kultusz és kultúra (nemcsak etimológiailag) közös eredetéről és mindmáig szétválaszthatatlan egységéről árulkodik, mint a múzeum, a színház, az intézet, vagy akár a szuvenírbolt. Mint oly sokszor, már a név eredete is felbontja az egyneműnek hitt
