Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

III. Esettanulmányok: XX század - Szerdahelyi Zoltán: Egy élő kultusz nyomában (Megjegyzések Hajnóczy Péter írói utóéletéhez)

talatom alapján is beszámolhatok. Felkérő levelemre, mellyel a Petőfi Iro­dalmi Múzeum Hangtára számára készítendő emlékezéssorozathoz sze­rettem volna érdeklődést ébreszteni, irodalmi és művészeti életünk oly nagyszámú jelentős alakjától érkezett együttműködést ígérő viszontvá­lasz, mely felülmúlta előzetes várakozásomat. 44 Az interjúsorozat fő jel­lemzője, hogy - a néhol esetlegesen megnyilvánuló disszonáns emlékek ellenében - az író személye és műve iránti föltétlen respektus a mérték­adó. 5. Az ún. mindennapi élet színterein megvalósuló Hajnóczy-kultusz ál­talában poharazással kísért baráti beszélgetések során érhető tetten: Ady, Krúdy s mások neve mellett ugyanis újabban - nem kevesebb gyako­risággal - írónk neve is fölmerül. (Mintegy megidézvén azt az életmód- s műbeli szituációt, mely nem pusztán az írások legjellemzőbb színtere volt, de egyben egy generáció szabadságlehetőségeinek - ha úgy tetszik: pótcselekvésének - vonatkozási pontjául is szolgált.) * Mivel e dolgozat egy jelenleg is élő, ható - s ezért lefutásában, konzek­venciáiban még nyitott - kultuszról kívánt híradással szolgálni, az érté­kelésnek magának is e körülményhez kell igazodnia. S ezért - elkerülvén egy sommás, a jelenséget folyamatosságától, esetleges változásaitól meg­fosztó ítélet kelepcéjét -, inkább egyfajta részösszegzést ill. a jövő felé irá­nyuló redukált prognózist mer csupán felvállalni. Ennek végkicsengése azonban (az eddigi tapasztalatok alapján) mindenképpen e kultusz pozi­tív értékét bocsátaná előre. Az írói életműben kifejeződő szabadságvágy, az életsors által is hitelesített igazságszeretet és megalkuvásellenesség ­mely egyfajta általános szereteteszmény hangsúlyozásával társul ­ugyanis még annak ellenére is továbbvivő értékeket erősít, ha a szűkkeb­lű biográfiai megközelítés, a felületes (s a művet az íróval fenntartás nél­kül azonosító!) értelmező esetlegesen negatív viselkedésmodelleket sugal­mazó hatást vél kiolvasni. Ezen általános megállapítás igazsága termé­szetesen főként a kultusznak abban a vonatkozásában látszik leginkább megvalósulni, mely a figyelmet a mű által hordozott esztétikumra irá­nyítván, annak emelkedettebb átélését segíti elő.

Next

/
Thumbnails
Contents