Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)
minden politikai és gazdasági pozícióból, s így csak a társadalmi és kulturális élet szűkebb, szerényebb területei maradtak meg számára az úgynevezett „közéletből". Az arisztokrácia az 1850-es évektől 1867-ig megtévesztő szerepet játszott, hogy aztán a kiegyezés teremtette új politikai helyzetben ismét visszatérjen kiváltságainak korábbi védőbástyái közé. Számára az elnyomás „elátkozott tizenkét esztendeje" csak elvesztett gazdasági pozícióinak siratását jelentette, s nem egyszersmind a nemzeti függetlenség érdekében vállalt ellenállást. Ebben a légkörben, ilyen világban diákoskodott Mikszáth. A középiskola első hat osztályát Rimaszombatban járta (1857 — 63), az egyesült protestáns gimnáziumban. Ennek az iskolának szelleme, tanárainak hazafias nevelése, bátor helytállása nagymértékben formálta Mikszáth lelkivilágát és gondolkodását. Az elnyomás kegyetlen és ostoba intézkedéseivel szemben a tanárság is, a diákság is sokféle ellenállást fejtett ki nyíltan és leplezetten, titkos értelmű, jelképes beszédben. Tompa allegóriáinak évtizede ez! A humorban, tréfákban, gúnyban és szatírában megnyilatkozó ellenállás igen tanulságos példáit őrzi Mikszáth „Tavaszi rügyek" című novelláskötete, amelyben rimaszombati tanárait részint eredeti nevükön, részint álnéven sűrűn szerepelteti. Ennek az iskolának életére utal „A szökevények" című nagyobb elbeszélése is, ahol — többek között — a gimnázium feliratának kérdése szerepel. . . De Rimaszombat mint színhely, mint egyes novelláinak kerete is figyelemre méltó Mikszáth műveiben. „Ne okoskodj, Pista !" című elbeszélésében meg is mondja, hogy a történet színhelye „Bátyi", vagyis Rimaszombat, ,,a fehér cipó és a csutorák városa'*. Az elbeszélés egyik jellegzetes figurája, a diákokat vendégeitető, nagyétkű Tóth György uram is minden bizonnyal a valóságból, a rimaszombati diákkor emlékvilágából költözött a mesébe. Nem tévedünk talán, ha „A Noszty fiú" című regényének azt a szakaszát, amelyben Tóth Mihály