Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

„. . . nagy szeretetemmel sorompóba mertem volna szállni az idegen nő ellen, aki Kálmánt meghódította, de szegénységemmel soha.. . Pakkolni kezdtünk Mohorára. — Te, kis testvér — mondtam nővéremnek —, tudod-e, hogy birtokunkon nagyon sok adósság van, maholnap dobra kerül, atyánknak könnyebb lenne az álma a sírban, ha azt tudná, hogy mi megpróbáljuk megmenteni ; küzdjünk, fáradjunk becsületesen, hátha sikerül. A fiúkat is fel kellene nevelnünk, csakhogy akkor össze kell szednünk magunkat. . . A te ifjú életed a saját személyedre éppen olyan reménytelen, mint az enyém, használjuk fel a családunk boldogítására. Nővérem komolyan nézett maga elé. Táttam, hogy szívét meghatotta az a gondolat, hogy ő hasznossá tehetné magát, tehát folytattam: - Emlékezel arra a regényre, amelyet úgy szerettünk és annyi sokszor olvastunk, melyben az öreg Norbert herceg bőrködmönt húz magára, megfogja az ekeszarvát és cselédjeivel együtt étkezik azért, hogy az ősi birtokot megmentse. . . Akarod, hogy mi is így rendesük be az életünket? ő komolyan »igen«-t intett, így hát még azon este megcsináltuk a tervet, hogy osztjuk be életünket. Az anyánk a külső gazdaságot magának tartotta fenn, a belső háztartásban téliesen szabad kezet engedett nekünk. így, mihelyt kimentünk Mohorára, a szakácsnét elbocsátottuk, fájós szívvel bár, de még Matildot is ; két erős parasztlányt fogadtunk, akik majd jól bírják a mezei munkát is. A vendégszobákat elzártuk, miután vendéget többé nem hívunk. Tegnehezebben esett, mikor kis könyvtárunkat összerendeztük, és elhatároztuk, hogy regényt sem olvasunk többé, drága időnket arra nem pazaroljuk. Hírlapot nem tartunk, mert a pénzt hasznosabbra fordítjuk, hanem nevelünk apró majorságot, tehenészetet tartunk és kerti növényeket termesztünk, és az effélékből befolyó pénzből fedezzük háztartási költségeinket és neveltetjük három fiú-testvérünket. Kötelesség! Kötelesség! Ez volt ezentúl minden gondolatunk, minden tettünk rugója. Ezzel bátorítottuk magunkat a csüggedés nehéz óráiban..." (Részlet Mikszáth Kálmánné ,,Visszaemlékezései"-ből.)