Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

— Az írásban is igen gl enge — monda anyám felé fordulva. — Mit akarnak belőle nevelni? — Alkalmasint gazda lesz idővel az apja mellett. — Igen helyes — monda. — Akadémiai tag úgysem lehet, azt már látom, hát isten neki, hadd maradjon itt az első osztályban. így rekedtem meg a Fábry keze alatt Rimaszombatban. Ö volt a legfiatalabb professzor, ő vezette tehát az első osztályt. Fagyos világ volt ez akkor. Minden melegség bennszorult az ilyen intézetekben, mint a rimaszombati protestáns gimnázium. Ezek voltak még a végvárak, amelyekben magyar levegőt lehetett szívni. Ezek a férfiak, akik akkor itt tanítottak, nem afféle tanügyi bácsik voltak (ahogy most képzelné az ember), hanem az utolsó generálisok, akik titokban hadsereget nevelnek, ügyes politikusok, akik óvatosan, nagy furfanggal belecsepegtetik a rideg, száraz tananyagba azokat az édes érzéseket, melyekből a hazaszeretet lombosodik ki, bűvészek voltak, akik úgy tudják mutogatni a múltat, hogy benne látszik kidomborodva a jövő, próféták voltak, akikben a hit nem szetfoszló ábránd, hanem élőfa, mely gyökereit be le ereszti a fogékony gyermeki szívekbe. . . .Fábry János szép kort ért. jj-ik évet. S ebből több mint hatvanat nemes, Zajtalan munkában. " („Fábry János" folytatás.)