Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

Mikszáth Szegedről ismét felköltözik a fővárosba. A „Pesti Hírlap" belső munkatársa lesz, írásait aranyával fizetik, a Kisfaludy-Társaság tagjává választja, ahogy maga mondja: úszik az ünneplésben. Felesége minderről semmit sem tud. Apját elveszítve, anyjával és húgával teljes visszavonultságban él Mohorán. Takarékoskodva a zsugoriságig, hogy eladósodott kis birtokukat kitisztázza. Üjságot nem járatott, éveken át semmit sem hallott férje sorsáról. Mikszáthot a siker visszavezette feleségéhez. Levelet írt neki, közölte élete nagy változását, s újból megkérte a kezét. Hét évi különélés után, 1882 utolsó napján ismét megesküdtek. Romantikus szerelmüknek és kétszeri házasságuk történetének nem annyira Mikszáth, mint inkább Mikszáthné állított maradandó emléket. „Visszaemlékezései"-nek lapjairól ismerjük meg igazán azt az asszonyt, aki Mikszáthnak valóban méltó élettársa volt. Sok tekintetben neki köszönhetjük az író rendszeres munkásságát. Ez a férjét rajongásig szerető asszony mindent megtett, hogy Mikszáthnak az alkotás nyugalmát biztosítsa. Olyan légkört teremtett számára, melyben zsenije kedvére kibontakozhatott. Házasságukból három fiú született: Kálmán (1885), Jánoska (1886) és Berci (1889). Jánoska, az író kedvence, 1890-ben, ötéves korában difteritiszben meghalt. Róluk, a két élőről és a kis halottról írta Mikszáth legmeghatóbb, legkedvesebb novelláit. „Kísértet Lublón" című nagyobb elbeszélését szintén fiai kedvéért írta. Ha számbavesszük Mikszáth fotográfiáit, meglepő, hogy milyen csekély számúak magányos képei! Mindenütt együtt van a két fiával, akiket bálványozásig szeretett. Mikszáth nem volt bohém, legfeljebb ifjúkorában és az 1875 —1882 közötti években. Egyébként a családi életnek, a családi költészetnek olyan klasszikusa, akinek párját alig találni a világirodalomban. E tekintetben valósággal folytatója Petőfi családi költészetének. *