Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)

A „skvarka" A skvarka „tepertyű"-t jelent tót nyelven, de a felvidéken voltaképpen az afféle kis birtokokat, minőkön a bocskoros nemesek élneK és aminő a? enyim, magyarul is skvarkának vagy egyszerűen grundnak szokták nevezni. Amióta megírtam a „Szontágh Pál kutyái"-t, melyeket Horpácson találtam mint a

K. egyedüli élő instrukciót, sióval mióta a skvarka megvan, a klubban lévő birtokos és nagybirtokos képviselőtársaim váltig enyelegnek velem: — No, hát mit csinál a dominium ? Hogy megy a gazdálkodás ? Pompás kis falu ez^, a drégelyi várrom alatt. Szondy két apródja az én rétemen kergette a lepkéket s az én cserebogaraim őseiből csinálta a malmocskákat. Egy völgykatlanban van elbújva az egész falucska, eltakarva a világtól hatalmas hegyek rámája által. Vasút nem vezet ide, még országút vagy megyei út sem, postája nincs, telegráfja még kevésbé, a dűlőutakat is a gyep és a laboda veri fel. Minden úgy van még itt, ahogy Ali basa hagyta, mikor innen eltakarodott. Egész életemben vágytam ilyen z

n

&

ra-> elrejtett fészekre. Azt szerettem volna, hogy még a mappán se legyen rajta. Nyaranta a fürdőbeli coursalonnak verandájáról merengtem a fölcicomázott természeten, melyből egyetlen fűszál se volt az enyim, feltűnt emlékemben édesapám, mikor kiült pipázni az ámbitusra, s nem az esti lapokat várta, mint én, hanem az esőt. .. Az öregapám még nagyobb úr volt. Az külön karszéket tartott a kovács műhely ben, ahol az. utasok a lovakat patkoltatták. Ebben a karszékben nyaralt. Üjságot nem tartott. A patkoltató furmányosok hozták és terjesztették a híreket. („Vasárnapi Újság", 1905. október 1.)