Baróti Dezső szerk.: Radnóti Miklós 1909–1944 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 4. Budapest, 1959)

Vigyázz magadra, — hallom, hogy mindent megtorolj ! Többen szemére vetették Radnóti Miklósnak, hogy költészetében korán megjelenik s később egyre nagyobb hangsúlyt kap az idill, az idilli tájleírás, a békés öröm, a férj s feleség kettős egységének édessége s vigasztalása. Még életében is s éppen barátai vetették nemegyszer a szemére, hogy amolyan ,,új biedermeier" ez, csúfondárosan szólva „szocialista idill". Volt-e igazság ebben a vádban, s van-e igazságtartalma ma? Fölösleges kérdés, de fel kellett vetnünk, hiszen kísért költészetének „polgári" megítélése, s ebbe aztán az idill műfaja beleillik. Megkíséreltem már régebben („Fórum", 1948. 337 kk) cáfolni ezt a tarthatatlan nézetet, s azóta különösen Sőtér István fejtegette igen meggyőzően Radnóti „idill"-jeinek politikai funkcióját, s igen szerencsésen mutat rá arra, hogy az „idill", a halálváró versek milyen egységgel fejezik ki Radnóti politikai nézeteit az 1935 utáni korszakában. Mégis Vas István is, aki annyira érti ifjúkora óta őt, hajlandó a félreértésre ezen a ponton. „Radnóti, aki szintén szórakozni szeretett volna — írja — a költészetben, de aki utolsó idilljeiben, Eclogáiban már átkozódó, biblikus prófétákat léptet fel." (Vas István: Elvek és művek. Bpest, 1958. 152. o.) Ahány gondolat, annyi félreértés itt! Melyik költő nem szeretne „szórakozni" is a költészetben, de ez a vágy-é a jellemző Radnóti költészetének bármelyik korszakára? Szerette hát, ő is szerette a játékot, a virtuozitásában is erőt s tréfás kedvet mutató költői ötleteket. Bőségéből erre is tellett. De idilljeinek nem ez a szórakozás, nem a költői játék, elábrándozás volt a funkciója. Egynéhány régibb tájképét idéztük volt már, s nyilvánvaló a politikai értelmük. Ugyanígy politikai funkciója, mondandója van ezeknek az idilli képeknek, jeleneteknek is. Minden énekébe lassan-lassan