Baróti Dezső szerk.: Radnóti Miklós 1909–1944 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 4. Budapest, 1959)

(ismét ez a nézőpont!) csupán amolyan baloldali, radikális polgári verseknek tekinti egész életművét. Ismerünk olyan nézetet is, amely szerint Radnóti költészetét mi sem köti a szocializmushoz, csupán a fasizmus-antifasizmus ellentétében az antifasiszta költő portréja bontakozik ki. Ez a felfogás elfogadhatatlan, ellene mondanak a tények, elsősorban maguk a versek. Tolnai Gábor elemzéséből is kiderül („Kortárs", 1958. 871 kk), hogy költészetének emelkedő hullámai mint kapcsolódnak a pártpolitikájához a harmincas évek elején, majd a népfront-politikát kezdeményező eszmékhez, s végül költészetének utolsó korszaka is elválaszthatatlan az illegális párt politikai eszméitől. Igaz, sokakat megtéveszt a felszabadulás utáni költészetünk hangvétele, költői kifejezési módja. Most e felszabadulás utáni fiatal költészet hibáiról, formulákat ismételgető oratio rectáiról nem is beszélve, világos, hogy Radnóti nem szólhatott ezen a módon. Kissé komikus, ha ma kell figyelmeztetni irodalomtörténészeink némelyikét, hogy hallásuk legyen legalább olyan finom, mint a Horthy-korszak ügyészeinek. Azok ugyan nem tartották már a korai Radnóti-verseket sem polgári mondanivalójúaknak, betiltották, elkobozták kötetét. Már Somlyó György, Vas István, Tolnai Gábor is rámutatott arra, hogy a fiatal Radnóti verseiben, költői képeiben is a forradalmár, a fasizálódó magyar társadalommal szemben álló férfi hangja szólal meg. Sőtér István pedig igen jelentékeny tanulmányban elemzi még a La Fontaine-fordításaiban is meglelhető forradalmi, politikai attitűdöt, nem a polgári: a szocialista attitűdöt. Költészetének mondanivalója is mutatja azt a bensőséges, komoly erkölcsű fejlődést, ami a formaadását is jellemezte. Ott fú a vad és keserű szél már fiatal verssorai közt, s a piros szín mindegyre ránk kiált jelképes villantással, mint tájképeiről a piros pipacs, s már 1929-ben elénekli ,,a szegénység és gyűlölet versé"-t, s az autós úri rongyszedőknek első verseiben odakiáltja: „testvéreim