Szántó Judit - Kovács Endréné szerk.: József Attila 1905–1937 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 3. Budapest, 1958)

nyeit és tartalmait és mindezekre az elemekre építi azt a pluszt, amit József Attila mindehhez önmagából, korából, a magyar munkásosztály és az üldözött kommunista párt harcaiból merítve hozzáadott, hogy megteremtse a magyar szocialista líra eladdig legfejlettebb formáját. József Attila költői eredetének ezt a jellegzetességét, a forradalmi polgári lírából és bizonyos fokig az avantgardista kísérletekből való származását azért szükséges hangsúlyozni, mert itt van a kulcsa annak, hogy megértsük későbbi tragikus összeütközését a proletárköltészet szektáns irányzatával, azokkal, akik a munkásosztály költészetét, a szocialista lírát pusztán, mint a politikai agitáció egyik válfaját és eszközét akarták felfogni és magyarázni, kiátkozva azokat a szocialista költőket, akikre az irodalmi szektariánizmusnak ezt a kényszerzubbonyát nem lehetett ráhúzni. József Attila 1925-ben Bécsben és 1926-ban Párizsban ismerkedett meg a marxizmus-leninizmussal, majd hazájába visszatérve, csatlakozott az illegális kommunista párthoz, tollát, zsenijét fenntartás nélkül a párt szolgálatába állította. József Attila elvégzett minden rábízott pártmunkát, gépelt illegális röpiratokat, oktatott illegális politikai gazdaságtani tanulókörökben, forradalmi verseit kézzel írott vagy primitíven sokszorosított másolatokban terjesztették a munkások között. Lemondott minden irodalmi „érvényesülésről" csak azért, hogy megalkuvás nélkül és teljes erővel a munkásosztály felszabadulásának ügyét szolgálhassa. Ez a tetőtől talpig párthű forradalmár-költő a harmincas évek elején áldozatává lett azoknak a szektáns „ultrabaloldali" elemeknek, akik az emigrációban, elszakadva a magyar valóságtól és így a magyar forradalmi költészet igazi feladatainak megértésétől, a szovjet irodalom „rappista" csoportjának követelményeit szegezték szembe a magyar irodalomnak 2 valóságból táplálkozó, fokozatosan izmosodó és a dolgozó néppel együtt fejlődő haladó erőivel. így került sor arra, hogy József Attilát ezek az elemek 1932-ben kimarták, kiüldözték a kommunista párt soraiból, mint nem eléggé szocialista,