Sára Péter - Pölöskei Ferencné szerk.: Ady Endre 1877–1919 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 2. Budapest, 1957)

Nem csak arra utalok, hogy az eléggé meg nem becsült Reinitz Béla Ady-dalai, hogy Bartók Béla és Kodály Zoltán zenei lángelméje bebizonyították e költészet dallamkeltő varázsát. De nyissanak rá az Ady-kötetekre s elfogulatlan füllel hallgassák, mi cseng ki belőlük: Valahol egy bús sóhaj szállt el S most lelkemen pihen, Valahol kacagás csendült most S mosolyog a szivem. Valahol szép lehet az élet, Mert lány után futok S valahol nagy lehet az átok, Mert sírni sem tudok. S nem ez az egy s nem egyféle hangon, nem egy húron cseng ez a tiszta dalszerű líraiság. Gondoljanak József Attila „Óda" című versének csodálatos „Mellékdal"-ára (Visz a vonat, megyek utánad). Honnan olyan ismerős dallama? Ady dúdolta ezt a dallamot: Ahol mások élnek, szeretnek, Én eljöttem ide betegnek, Csókot temetni, álmot dobni, Nyugodt partokon nem nyugodni. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygók,