Keresztury Dezső - V. Nyilassy Vilma - Illés Lászlóné: Arany János 1817–1882 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 1. Budapest, 1957)

közben tudatosította költői realizmusát. A tiszta ábrázolást kereste: — nem a valót, de annak égi mását —; nem a képzelet kalandjait, hanem az élet átképzését; nem önkényt, de törvényszerűséget, nem játékot vagy harci lobogót, hanem önmagukban megálló, zárt műveket. Okos és éber költőiséget kívánt, az alkotás józanságát. Az őserő rajongói lebecsülték ezt, pedig szent józanság volt: győzelem a feltörekvő anarchián; oly rend, amelyet csak az önfeláldozó mértéktartás tett lehetővé. IV 1867-ben meghalt leánya, Juliska. Sokan ehhez az eseményhez fűzik második virágkora végét. Pedig más mozzanatok is arra mutatnak, hogy maga zárta le ezt a virágkort. A Buda halála 64-ben jelent meg, egy évvel később megszűnt a Koszorú, s a kiegyezés évében a költő sajtó alá rendezte munkáinak hatkötetes gyűjteményét. Ekkor, férfiereje teljében, a dicsőség és elismerés sugárzásában, a korában elérhető legmagasabb költői polcon, elnémult. Elhallgatását magyarázták családi bajokkal, betegségével, rendkívüli elfoglaltságával. Két korábbi virágkora azonban azt bizonyítja, hogy óriások munkájára volt képes, ha célját és értelmét látta, s hogy úrrá tudott lenni bajain, ha azonos volt a feladatkörrel, amelyet el kellett látnia. De az akadémiai főtitkárság és a nemzeti klasszikus magas rangjával kitüntetett költő nem volt otthon sem a rá kiszabott akadémiai főtitkár, sem a nemzeti klasszikus becsületből vállalt szerepében. Nem értett egyet a kiegyezéssel. Az i860 körül kialakulóban levő helyzetet belátásával, kétkedő fáradtságával ha megelégedetten üdvözölni 2 19