Keresztury Dezső - V. Nyilassy Vilma - Illés Lászlóné: Arany János 1817–1882 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 1. Budapest, 1957)

„Soknak lettem már, hogy élek, A szemében szjiró tüske: De van még egy kicsi lélek, Aki rám hiú és büszke. Eddig együtt voltunk gyermek, Én másod, — ő első ízben: Épültek fa-tornyok, termek, Pacskolódtunk porban, vízben. De, hogy ő nőtt, én is nőttem; Alig ismerünk egymásra: ő kisasszony lett előttem, Én meg neki óriássá. No, engedjük kedvét telni, Ha okos lesz^, majd elhagyja; — Eegalább még nem szégyelli Hogy én voltam... a nagyapja." (NÖVÜNK EGYÜTT) (53) Kis unokáját, Széli Piroskát Aranyék neveltetik Pesten, öregkorának öröme, bizalmas társa a kislány.