Stauder Mária - Varga Katalin szerk.: Babits Mihály bibliográfia (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. 20. századi magyar írók bibliográfiái, Budapest, 1998)

Bevezető

tása közben kénytelenek voltunk bizonyos mechanikus szempontokat is alkalmazni, ugyanis a napilapokon kívül a megjelenés pontos idejét (például a folyóiratoknál, év­könyveknél stb.) szinte lehetetlen megállapítani. Ezért a napilapok által kijelölt időrend­be az alábbi szempontok szerint illeszkednek a többi dokumentumok: az évkönyvek az év végén, az iskolai értesítők július elején, a féléves gyakorisággal megjelenő dokumen­tumok a félévek elején (Jan., jún.), a negyedévi lapok a negyedévek elején (márc, jún., szept., dec), a kéthavi lapok minden második hónap elején (febr., ápr., jún., aug., okt., dec.) és a havilapok, folyóiratok a hónapok élén. Ha azonos időpontra több tétel került, a sorrendet a periodikumok címének betűrendje határozta meg. Minden más esetben ugyanis a több közleményt tartalmazó periodikum tételei nem növekvő lapszám szerint sorakozná­nak. A Babits írásait regisztráló alfejezetek esetén arra törekedtünk, hogy az antológiák és a könyvek megjelenését az éven belül pontosítsuk. Figyelembe vettük ismertetéseik időpontját (ebben az esetben a tétel annotációjában egy Vö. utaló hivatkozik az ismerte­tésre), ha ez a lehetőségünk nem volt meg, akkor a Corvina c. könyvészeti lapot vizsgál­tuk át. Sajnos többször előfordult, hogy az évszámon kívül nem sikerült többet kideríteni, az ilyen tételeket az év végére helyeztük. A szakirodalom periodikus alfejezetében sze­replő vegyes tanulmánykötetek mindig az év végén szerepelnek szerzőjük vagy annak hiányában címük betűrendjében. Ettől a gyakorlattól csak akkor tértünk el, ha az év szakiro­dalmába Babitsra vonatkozó tartalma miatt felvettünk egy, a könyvre vonatkozó ismertetést, és így a mechanikus besorolás helyett konkrétabb időpont jelölődött ki. A vegyes tartalmú tanul­mánykötetek ismertetéseit, kritikáit egyébként nem gyűjtöttük. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy az elmúlt évtizedekben a folyóiratok megjelenése és tárgyéve között gyakran jelentős eltérés mutatkozik (pl. ItK) A különböző okokra visszavezethető kiadási „csúszásokat" nem kívántuk megőrizni, a folyóiraton szereplő időpontot tekintettük meghatározónak. A könyvek leírását gyakran megjegyzések követik, itt soroltuk fel a tervezőket, a cím­lap grafikusát vagy fotósát, az adott kiadás kötészeti változatait és azok példányszámait, a Corvina c könyvészeti lapban található megjelenési időpontokat stb. Ha szükséges volt, betűhíven elemeztük a kötetet, életében mindegyiket, halála után csak azokat, ame­lyekben első megjelenésű szöveg volt. Ha az elemzett kötet műfaja homogén (pl. verseskö­tet), az egyes címek mögül elhagytuk az egyébként általánosan alkalmazott műfajjelölést. Egy-egy kötetleírást az ismertetései, reklámjai, hirdetései zárnak. A jobb áttekinthetőség kedvéért az ismertetések címeit elhagytuk, ugyanis a szakirodalom periodikus alfejezeté­ben azzal együtt is szerepelnek ezek a tételek. A fogadtatást tükröző téteteleket csak addig az időpontig soroltuk fel, ameddig a mű konkrét megjelenésével kapcsolatba tud­tuk hozni, a később megjelenteket a címmutató segítségével, a szakirodalom periodikus alfejezetében lehet megtalálni. A hirdetéseket és reklámokat, datáló szerepük miatt gyűjtöttük, és ezért csak a könyvek leírása után soroltuk fel, a szakirodalom alfejezeteit már nem terheltük velük. Habár az anyag gyűjtése az 1990-es évvel zárul, a könyvészeti alfejezeteket az utolsó pillanatig gondoztuk, de csak a könyv címleírásának erejéig, nem elemeztük őket, és nem gyűjtöttük a recepciójukra vonatkozó irodalmat sem. (Ennek következménye, hogy a köteteket az éven belül betűrendben közöljük.) A Babits művei periodikumokban, antológákban stb. alfejezetben, törekvéseink szerint, Babits haláláig az összes mű valamennyi, halála után csak a müvek első megjelenése szerepel betűhív címmel. A műfaj jelölését csak két esetben hagytuk el, ha az már a mü címében is szerepelt, vagy ha az az antológia címéből derült ki. Azért, hogy írásainak

Next

/
Thumbnails
Contents