Friedrich Ildikó szerk.: Élet és Literatúra. Muzárion. 1826–1833. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. 19. századi magyar folyóiratok repertóriumai, Budapest, 1991)

Fenyő István: Egy különös és különleges folyóirat: az Élet és Literatúra

mondani: jórészt az Élet és Literatúra köteteiben megmutatkozó önkritikái-kritikai erejük törte meg a „napkeleti fejek" ellenállását a műfajjal szemben Magyarországon. Elősegítette ezt az is, hogy folyóiratukban valósult meg a kritikai munka igazi ösztönzője, felhajtóereje: teória és kritika eggyé forrása, elvek és gyakorlati alkalmazásuk igazi összhangja. Szükségtelen erősítgetnünk azt a tényt, hogy a műbírálatnak, illetve irodalomkritikai eszmélkedésnek minő energiát és feszültséget ad, ha egy homogén elvrendszer gyakorlati érvényesítésén alapul, ha tudatosság, szellemi-szemléleti egység és elmélyült stúdium hármasságának gyümölcse. Ha egyöntetű orientáló szándékok állnak mögötte, s mindennek révén „mozgó esztétikává" képes felfokozódni. Kölcsey egész kötetnyi írással szolgálta itt ezt az ügyet — aktív és passzív módon egyaránt. Tanulmánysorozata, a Nemzeti hagyományoktól a Kritika és antikritikáig s a Szemere szonettjeiről adott különféle értékelései közléséig — mint láttuk — magában véve bizonysága volt az elvekhez mérő, müveket folyamatban mérlegelő, viszonyítások rendszerében elhelyező esztétikai ítéletnek. A többi kritikai tárgyú írás legnagyobb része pedig róla szól: az egykori nagy „botrány"-t: 1817-ben publikált Csokonai- és Berzsenyi-kritikáit volt hivatott feltárni, elemezni — nemegyszer már-már a viviszekció kíméletlenségével bonckés alá venni. Ennek révén s ezen túl is: kevés az Elet és Literatúráb&n az olyan írás, amelyet ne hatna át valamiképp a Szemere és Kölcsey diktálta irodalmi liberalizmus szelleme: ha más nem, az egymás mellé tördelések, szembesítő vélemény tablók fejezik ki azt. 1817-ben az irodalmi konzervativizmus belefojtotta a legnagyobb magyar kritikai gondolkodóba a szót, egy évtizeddel később ő és barátja mégis e kritikák és utóhullámaik értelmezésével Toppantották szét a műfajt gátló maradiság abroncsait. Az idevonatkozó cikksorozat alaptendenciáját Szemere tanulmánya adja meg A tudományos perek és tollharcok hasznáról (mindjárt a folyóirat első kötetében) — majd Berzsenyi első antirecenziójának és Kölcsey válaszának közlése bontja ki az antinómiát. Amit jelzett írásában Szemere mond, az nem új: az érdeklődés tollharcok által történő felcsigázásáról, a kritikus feladatköréről