Friedrich Ildikó szerk.: Élet és Literatúra. Muzárion. 1826–1833. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. 19. századi magyar folyóiratok repertóriumai, Budapest, 1991)

Fenyő István: Egy különös és különleges folyóirat: az Élet és Literatúra

Elsősorban ismét csak Kölcsey szellemi fegyvereivel. A nemesi eredetiség koncepciójával főként a Körner-dráma elemzésében számol le, határozottan kiutasítva a puszta hazafiságot az esztétikum közegéből, s érzékletes példákkal világítva meg ennek további gyöngeségeit: a lírai habzást és a dagályt, az érzelmi egyoldalúságot és a szabványosságot — melyeket már emlékezetes Berzsenyi-kritikájában irodalmi gyakorlatunk legfőbb hibáiként jelölt meg. E kritika amúgy is szellemi ütközőpont a folyóiratban: az Előbeszéd és a Kritika és antikritika című Kölcsey-művek Berzsenyinek válaszolva elsősorban szintén a nemesi eredetiség — e groteszk és anakronisztikus „Sturm und Drang" „hadállásait" rombolják. A klasszicizmus meghaladottsága az eklektikus felfogású Döbrenteivel való levélváltásból tűnik ki plasztikusan — a „lángszív ömlése", a „vérző szív", a „mamselle la règle"-lel szakítás stb. mind az eredetiség korlátozott követelményeinek üzen hadat —, még inkább Az Ihászi pörből, hol Kölcsey a legnyíltabban fogalmazta meg a korrekció, az imitáció és a copia-elv elavultságát. Az irányzat iskolás válfajának, mely a puszta leírást, a természet lélektelen másolását tekintette a költészet feladatának, tarthatatlanságára pedig a Képzőművészség és költésben mutatott rá az Elet és Literatúra főmunkatársa. Továbbra is kontraszt kontrasztot követ Szemere szellemes szerkesztésében: míg kezdetben Kölcsey harcolt az eredetiség-elvért, idővel már a Kazinczy-hívek „harcolnak" érte Kölcseyvel. Egymással vitázva — ez Szemere legkedveltebb módszere — igénylik ugyanazt. Itt szinte egymásra licitálnak a romantikus esztétika alapkövetelményeinek hangosztatásában. Mert ha Kölcsey olyan elveket állít fel Szemere szonettjeivel kapcsolatos írásában, hogy a költészet ne csak szép és édes, de megindító is legyen, „egyetlenegy vonással" tétessék, a poéta fáradság és ékek nélkül alkosson stb., Horvát István továbbmegy: a szonettet éppenséggel „leggyengédebb és legérzékenyebb" nemnek érzi, átírásaival a produkció romantikus karakterét erősíti; Vitkovics Mihály pedig a külső kellékekre ügyeléssel szemben a belső összefüggéseket, a versegészből sugárzó ihlet épségét — kimondatlanul is már-már a belső formát kéri számon Kölcseytől. Azt az elvet, amely a Szemere szonettjeivel kapcsolatos polémiát lezáró Kölcsey-tanulmánynak azután legfőbb gondolati indíttatása lesz.