Friedrich Ildikó szerk.: Élet és Literatúra. Muzárion. 1826–1833. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. 19. századi magyar folyóiratok repertóriumai, Budapest, 1991)

Fenyő István: Egy különös és különleges folyóirat: az Élet és Literatúra

gel rendszertelen, az olvasók átlagának felkészültségével egyáltalán nem törődő szerkesztésmódjában rejlett. A realitásokkal ugyanis az új szerkesztő egyáltalán nem törődött. Úgy állította össze folyóiratát, hogy az a közönség nagy része számára áttekinthetetlen és felfoghatatlan volt. Hiába osztotta „részek"-re a köteteket, e „részek" indokairól semmi közelebbit nem közölt, az egyes közlemények pedig címek és tárgyköri megjelölések hiányában egymásba olvadnak. Annál is inkább, mivel alájuk időnként a szerkesztő más cikkrészleteket, glosszákat, megjegyzéseket tördeltet, beiktat máshonnan kimásolt cikktöredékeket, azok eredeti lelőhelyét viszont nem adja meg, a legtöbb esetben pedig a cikkek alól hiányzik szerzőjük neve is. Ráadásul sehol semminő szerkesztői jegyzet nem igazít el a közreadó intencióiról. Mi több: a folyóiratnak még tartalomjegyzéke sincs. (A történeti fejlődésről) A közönségnek azt a töredékét, amelyik vette magának a fáradságot az erőfeszítést igénylő szellemi tornához, ugyanakkor igazi intellektuális élvezettel ajándékozta meg a folyóirat. Mindenekelőtt arra vállalkozott, hogy a francia forradalom és a napóleoni időszak átalakulásai nyomán a megállapodottságot, bevégzettséget nemzeti erénynek tekintő nemesi közönség előtt kitörölhetetlenül plasztikussá tegye az újat kezdeményezés, a változás, az evolúció szerepét az irodalomban. Hogy hozzászoktassa azt az időhöz s főképp annak múlásához: a művek, írók, jelenségek, korszakok történeti látásához, az irodalmi folyamatok genetikus és visszaeséseken át is (remélhetőleg) progrediáló szemléletéhez. E fejlődéselv karakterét a tudatosan egymás mellé tördelt három Kölcsey-tanulmány adja meg a folyóirat első kötetében. Méghozzá lépcsőzetesen bontva ki azt. Míg az Iskola és világ egyetemes emberi horizontok közepette veti fel az evolúció alapvető törvényszerűségét, a Nemzeti hagyományok ezt már főként a nemzetre koncentrálja: az olvasó elé vetíti a különböző korszakok egymásból fejlő képeit, a különbségeket és az ellentéteket, amelyeket a történeti előrelépés mozzanatai előidéznek, az antik és az új költészet eltéréseit s azok történeti indokolását, a hagyomány jelentőségét, amely épp a korszakváltások révén válik a jelen kiaknázható kincsévé s a hazai költészet útjának tanulságait. A történetiséget azután Kölcsey Theodor Korner osztrák költő