Pesti Ernő szerk.: Az Est–lapok 1920–1939. Repertórium (1920–1924) (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. Napilapok repertóriumai, Budapest, 1982)

Vásárhelyi Miklós: Az Est-lapok. 1920-1939

oldalt szánt a sportnak, elsősorban a labdarúgásnak. Kulturális vonatkozásban is a jólértesültség s a pletyka dominált. Publicisztikája súlytalan volt. Fő iránya: a kisemberek érdekeinek védelme, a polgári szabadságjogok hirdetése, a pártoktól való függetlenség hangoztatása, a kormány mértéktartó bírálata, a leleplezett botrányok, panamák, visszaélések adta szenzáció lehetőségeinek kiaknázása. Irodalomban a könnyed, szórakoztató lektűrt művelte. Kedvelt a kis múífaj: a hírfejt, krokit, tárcát és az irodalmi riportázst. A Pesti Napló megőrizte patinás tekintélyét, komoly, szolid stílusát. Szerkesztésében arra törekedett, hogy a nagy nyugati polgári lapok (Neue Zürcher Zeitung, Temps, The Times) példáját kövesse. Kifejezetten a művelt olvasókhoz, a felső tízezerhez és az értelmiséghez szólt. Fennállása alatt a legszínvonalasabb magyar napilap maradt. Erőssége a publicisztika (egy átlagos példányban 3-4 cikk), és az irodalom volt. Vasárnapi számai, az irodalmi mellékletekkel együtt, elérték a száz oldalt. A legnehezebben a Magyarország boldogult. Késői megjelenése folytán (délután 5 óra) terjesztése lényegében a fővárosra korlátozódott. A munkából hazatérő tisztviselők, alkalmazottak esti olvasmánya volt. Vonzereje főleg hírszolgálatában rejlett, hiszen a nap eseményeinek közlésével - különösen külpolitikai téren - megelőzte a másnap reggeli sajtót. Színes, érdekes - a Pesti Naplónál merészebb - publicisztika, irodalmi riportázs, irodalom növelte olvasmányosságát. A Magyarország talált rá legkevésbé a konszern lapjai közül profiljára. Ez magyarázza többszöri kísérleteit, politikai kalandjait. Testvérlapjainál nyitottabb volt a társadalmi reform gondolata iránt, de politikai bizonytalansága, ingatagsága folytán többször keveredett kétes, kompromittáló, átgondolatlan bonyodalmakba (Uj Szellemi Front, Kiválóak iskolája stb.). A végső mérleget megvonva elmondhatjuk, hogy Az Est-lapok kultúrtörténeti és politikai jelentősége megköveteli alapos tanulmányozásukat. Elévülhetetlen érdemeket szereztek a két háború közötti színvonalas magyar irodalom kibontakoztatásában. E misszió vállalását többfajta meggondolás vezérelte. Bizonyos, hogy nagy szerepet játszottak terjesztési meggondolások. Az Est-lapok vonzerejét növelte az eredeti irodalmi közlés. Ez azonban nem csökkenti Miklós Andor érdemét, különösen kezdeményező szerepét. Előtte a magyar napisajtóban soha nem jutottak ekkora szerephez az írók, nem kapott ennyi helyet az irodalom. Sőt nemzetközi viszonylatban sem tapasztalhatunk hasonlót, hiszen a világlapok mellékletei, különkiadásai, ünnepi pótlásai is sokkal inkább voltak színes magazin jellegűek, mint irodalmiak. Az Estlapok bevált üzleti-irodalmi vállalkozása tehát egyedülállónak minősíthető. A kezdeményezés olyan időpontra esik, amely általában nem kedvezett a művészet és az irodalom fejlődésének. A fehérterror, a boszorkányüldözés, az ellenforradalmi hisztéria, a cenzúra, a nyomorúság, a papírhiány - mind gátló körülmény volt. A Múzsák nyelve azonban - mint annyiszor nemzeti történelmünkben - ezúttal is alkalmasabb volt a szabad gondolat kifejtésére, mint a politikai polémia. A kultúra óvta és mentette át a nemzeti értékeket. A művészi, írói rang bizonyos védettséget biztosított. Károlyi Mihályt, Jászi Oszkárt, Kunfi Zsigmondot, Kun Bélát gyalázták, rágalmazták és hazaárulónak bélyegezték, de az írókat, művészeket integrálni igyekezett a szellemiekben "pehelysúlyú" kurzus. Ehhez pedig teret kellett nyújtani működésüknek. Végül az irodalom felkarolása beleillett a kormányzat kultúrfölény-koncepciójába: "A magyar könyv, a magyar regény, a magyar vers, a magyar kép, a magyar muzsika, a magyar tudomány: ez az a kulturális integritás, amelyet szerződésekkel nem lehet darabokra szabdalni, nem lehet ide vagy oda ragasztani... Tartsuk meg, ha kell, vívjuk ki a magyar kultúra egységét, hogy az áttörjön minden erőszakos határon, letiporjon minden mondva csinált akadályt" - írta a Magyarország vezércikkében 1920. október 20-án, megelőzve gróf Klebelsberg Kunót, aki nemzeti