Botka Ferenc szerk.: Független szemle 1921–1923. Kékmadár 1923. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei, B. sorozat 10. Budapest, 1979)

Szabolcsi Miklós: Előszó

rata írók egy csoportja került közelebb hozzá. Balogh Vilma, ekkor Bánóczi Lászlóné, aktív, szertelen, színes egyéniség — irodalmi szalon, kör szervezője, a Szociáldemokrata Párt tagja, fiatalok, mint Pintér Ferenc, és József Attüa pártfogója. A 10. számtól — amely 1923 október közepe táján jelenhetett meg — veszi át az új "szerkesztőség a lapot: Hajdú Henrik szerkesztő, Balogh Vilma helyettes szerkesztő, Hevesy Iván főmunkatárs. Tudomásunk szerint két szám jelenik még meg, a nagy fomártum helyett elegánsabb könyv alakban. A 10. szám közű József Attila Lázadó Krisztus c. versét. Kétségtelen, hogy az új szerkesztésben a lap színvonalasabb lesz, s határozottabb politikai irányú is. Hajdú Henrik bevezetője új korszakról beszél, amikor a kataklizmák korában „a tegnap beteges individualizmusa nyomában /.../ új, etikus /kollektív/ célú művészeti irányok támadnak, amelyekénk kaotikussága pontosan méri napjaink zavarait /.../ számunkra esztétikai vonatkozásokban csak stílustörekvések lehetségesek, amelyekből bizonyára frissen és hatalmasan bontakozik majd ki a Jövő művészete ... A Kékmadár az életes, modern, konstruktív irodalom lapja lesz." Azaz — s ezt az értelmezést támogatja Hevesy Iván több elvi írása - a maga eszközeivel a forradalmi magyar irodalmat akarja segíteni, az itthoni avantgarde-ot, a Tanácsköztársaság művészeti törekvéseinek utódját. A lap valóban a színvo, alas avantgárdé irodalomnak óhajt helyet adni, s a baloldali avantgarde-hoz számít ekkor még az „életes" naturalizmus feltámasztása is. Déry Tibor szép versei, Barta Lajos forradalmi indulatú, impresszionista formanyelvű írásai, Barta Sándor prózakölteménye, a kevéssé ismert Mese a magános emberről, L. Rubiner aktivista, forradalmi expresszionista verseinek Palasovszky-féle fordítása, Kodolányi János A bumbékos szüle novellája, Lesznai Anna versei, mellettük Raith Tivadar, Ember Ervin versei jelzik az irányt. Különösen színvonalas — a Nyugathoz viszonyítva is — a lap tanulmány-, bírálat- és főleg filmkritika rovata. Füst Müán és Molnár Antal mellett Hevesy Iván több kitűnő cikke, Balogh Vüma írásai, Laziczius Gyula tájékozott filmszemléje, Komlós Aladár, Kernstock Károly eszmefuttatásai, József Attüa barátjának, Pintér Ferencnek több, könyvekről, filmekről beszámoló recenziója tűnik fel. Változatlanul gazdag és sokszínű a második Kékmadár képzőművészeti, színházi és filmrovata, — a teljes korkép igényével készült. Látnivaló: a Kékmadár körül egy azonos irányban dolgozó, európai távlatú magyar avantgárdé irodalmat megalapozni kívánó kör tömörül, félreérthetetlen politikai indulattal, a Tanácsköztársaság kezdeményei folytatásának szándékával. Olyan nevek, amelyeket már a húszas évekbeli csoportosulásokban, lapokban is együtt találunk — és akiknek viselőiből a „második nemzedék", a Nyugat utániak kimagasló képviselői lettek utóbb. Más kérdés, hogy miért nem sikerült tovább is együtt maradniuk. Anyagi okok, a célok különbözősége, a kor nyomása egyként hozzájárult a szétbomláshoz^ Szabolcsi Miklós X A budapesti közkönyvtársakban a Kékmadár utolsó fellelhető száma az 1923. 11. Nem tudjuk, megjelent-e még a 12. szám. Tény az, hogy a Temesvárott kiadott Géniusz 1924. márciusában már megszűntét jelzi. József Attilának különben volt a Kékmadártól egy 1923. október 1-én kelt igazolványa is, amely a folyóirat „közgazdasági rovatvezetőjének" nevezi. /Petőfi Irodalmi Múzeum/