Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1845.

58 Petőfi-Könyvtár az: mert a géniális ifjú költőt, a mennyire tőlem telhetett, munkájához méltólag akarám dijazni; a harmadik ok az: mert rám nézve sokkal jobb, ha ezen műből bejöhető nyereség az én tárczámba szivárog, mint, ha kivált német, könyvkereskedő húzná azt. De mindenesetre legtöbbet nyerend e költeményben irodalmunk, s ezen szellemi nyereség háttérbe szorítja az anyagit. Midőn a költő felolvasá előttünk János vitéz czimű népmeséjét, Vörösmarty oda nyilatkozék: hogy ezen mű bármely irodalomnak diszére válnék. Igaza van a nagy költőnek. Illy, minden tekintetben jeles költői népmesét kivált a magyar irodalom nem mutathat elő. Mert lehet-e, főleg fej'ödö irodalomra nézve nagyobb becsű kincs, mint az, mellyben nemzetiségünk legtisztább forrása, a, népi elem, s az annyira sajátos és eredeti népköltészet a műveltebb költői szellem által némileg nemesítve tűnik fel. És János vitéz szerzője melly derekasan fejté meg ez olly szép, mint nehéz feladatot! Ő hatalmas teremtő erejével visszaidézi, föleleveníti emlékzetünkben a kedves gyermekkort, midőn a köznépből származott cselédség ajkairól olly sovárogva lestük el, s olly mondhatlan gyönyörrel hallgatók a tündéries, kalandoros, csodás népmesék bűvös titkait! Az illy nyers előadás kielégíti a köznépet és a gyermeket; de a műveltebb osztály meglett embereinek olly hangon, olly modorban kell előadni a mesét, mint Petőfi előadá e szép költeményben, mellynek kétszeres érdeme az, hogy nem csak a művelt olvasó magosabb igényeit elégíti ki, de könnyen érthető, népies előadásánál fogva a köznépnek is gyönyörködtető olvasmányul'szolgálhat. Beh kevés magyar költő tudja pedig illy kettős hatásra pöngetni lantják! A nagyobb rész csak egy pár száz uri ember számára ir, mélyen, homályosan, czikornyásan, érthetlenül, s többször idegen irányban és szólásmódokkal; korunkban igen kevés az olly költő, ki az egészséges gondolkozású és érzésű nép sajátos nyelvét, jellemét hiven felfogva, azt a költészet tündérhonában természetes, ép színekkel visszatűntetné, hogy benne az annyi