Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1844.

Petőfi Nap ai: 1844 33 tagadhatni — eredetiek: a költemények modora, nyelve lehetlen, hogy fenebbi állitásom annyiban ne igazolja, amennyiben igaz, mikép őket is egy-két tekintély pártfogása — hogy ugy mondjam — elkényezteté s kik most azon erős hiszemben vannak, de másokkal is el akarják hitetni, hogy az illy modor humorra mutat. — És mint ezek egy időtől ifjabb költőink verseiben igen gyakoriak: ugy fájdalommal kell tapasztalnunk azt is, miként egyidőtől az irodalomban egy clubb, egy cotterie keletkezett, mellynek pártfogó szárnyai alatt minden szabad; kezdenek tollasodni a verébfiak, s nő fel az istenadta nagylevelű utilapú. — Mióta a derék Athenaeum letűnt, nincs lapunk, me!ly ezen fényes silányságok s bitorlott tekintélyek ellen határozottan föllépett volna; hanem e helyett „frauschwester"-es pukkerlikkel s bókokkal sietett kicsi, nagy valami ugorkafára kapott irói usurpator elibe, s boldog volt, ki ennek pálmalevél szövetű reggeli zubbonyának rojtjait megérintheté. — És a közönség nemesült izlése ? . . . Tudom darázsfészekbe nyúltam, de ez rég szivemen feküdt, Hiszem, hogy ez sokáig igy nem maradand, amint nem is maradhat s hogy megrovás nélkül olly nagy lármát, mint most, nem fognak üthetni a nepotismus hősei. Lehet, hogy csalódom; de hitem az, hogy a jelen szak a magyar irodalom legszerencsétlenebb időszaka, mikor minden ifjú, előkészület, hivatás és tehetség nélkül, ha már két rimet össze tud faragni, avagy emésztetlen olvasmány után egykét gondolata van, költővé, iróvá lesz; midőn az irodalom legújabb termékei, kevés kivétellel, szakmány gyármunkák, midőn a classica-literatorára semmi kilátás, a tudományos műnek nincs kelete, és az iró, kit a széles uton járó tömeg magával nem ragadt, s kinek költői lelke magasb sphaerákban lebeg — éhezni kénytelen; midőn piszkolódások s üres hirecskék töltik be a jouinalistika hasábjait, és olvasója az illy ürességeknek mégis akad. Illy gondolatokba mélyedten bámultam ki a szép fénylő sárra, midőn kocsink ismét elakadt." Petőfi-Könyvtár. XXIX—XXX. 3