Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

Pótlék

Petőfi Napjai: Pótlék 541 alak nemcsak idegen széptanárok megállapított véleménye szerint alkotják a dal jellemét, de ezen, a szép örök törvényénél fogva szükséges alapvonalak annak költészetünkben is önkénytelen tényezői, ezen állításomat némi részben, az idegenek utánzásával semmi esetre sem vádolható eredeti népdalaink, teljesen pedig Kisfaludy Károly, Kölcsey, Vörösmarty, Czuczor, Garay, Sárosy s különösen Petőfi dalai igazolják. Fiatalabb költőink közt egyedül Petőfi a szerencsés, kinek dalaiban maga a daleszme keresetlen és mégis tiszta, erőteljes nézletekkel, a legszilajabb phantásiának soha czélt nem vesztő logicai józanságával fejlik ki, a főérzemény pedig fokonként áradó oly természetes melegséggel nyilatkozik, mintha kémszemek elől elzárkozott hölgy andalogna zongoráján bájos pongyolában." Márczius 17. Bartay Endre hangjegye a köv. czim alatt: „Nemzeti dal. Irta Petőfy Sándor. A' szabadság hírnökeinek Bécsbőli megérkezésük ünnepére. Ének e és zongorára alkalmazva szerzé Bartay Endre. Pozsony, Mangold K. kőny." Márczius 19. Életképek I. 12. sz. 355. lapon Bangó Pető „Töredékek széptani naplómból" cz. czikkében a dalról értekezvén, megemlíti, hogy költői népdalaink azért nem válnak közkeletűekké, mert nagyrészt nincsenek megzenésítve, s hozzá teszi: „egyedül Kisfaludy Károly s legújabban Petőfi Sándor egy-két zenével ellátott dalai zengenek a nép ajkán." Majd alább, a 356. lapon panaszkodik, hogy Petőfi Sándor János Vitéze s Arany Toldija drága voltuk miatt szintén nem hatolhatnak ki a nép közé. A 357. lapon pedig visszatérvén a chanson-féle dal jellemzéséhez, igy folytatja: „A dalköltemény e fajának irodalmunkban kétségkívül legnagyobb mestere Petőfi Sándor. Az érett magas eszmék, merész hasonlatok, bevégzett s mindenütt helyen való képek, mellyekkel e fajú jelesebb költeményei ékeskednek ; a humor, melly azokat egy idö óta kristálytisztaságban folyja keresztül, tagadhatatlanul sajátos szépségei dalköltészetünknek. Az ő humorára,