Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1847.

324 Petőfi-Könyvtár nek hatása még tisztább, még zavartalanabb lett volna Én ily papirra irni sem mernék: — azok a nyomtatók pedig betűket szórtak rá, néhol! egészen elüresitették 1 — Jobb lett volna kiadni egy kötet tiszta papirost; a betűk, habár kis számban, mégis gáncsolandók. — Így hát szerencsésen a betűkhöz jutottam s szerencsétlenségemre pirulva kell bevallanom képtelenségemet, ezen szivvirágok egész kertjét bejárhatni; azért csak egyik melegágyát, ama nevezetes 14-dik ivet, veszem bírálói bonckésem alá. Jer ide, 14-dik ív (!) hadd boncoljalak fel, mint holttestet az orvos: felmutatom benned a szépségeket és hibákat. Hibákat? Hát vannak Petőfinek hibái? — Igenis vannak — mert ő is a halandók egyike. Isten mentsen azt mondani, hogy Petőfinek hibái nincsenek: neki nem csak hibái, de nagy hibái vannak — ámbár ezen hibák magok — mint nagy Íróknál lenni szokott — szépségek. Ilyen hiba, hogy mindjárt említsek egyet, az a túlságos szerénység, mely neki valósággal még roszabbul áll, mint keleti öltözete, eredetiségének ezen legfényesebb bizonyítványa. Oly férfiút, ki ébredetkor azon édes öntudattal nyújtózik ágyában, hogy már ő is büszke ujjal mutathat egy kötetre, melyen opera omnia van kinyomva - oly férfiút nem illet szerénység. De fogjunk már hozzá; ne írjunk ide annyi bohóságot: úgyis jobb lenni jó olvasónak, mint rosz irónak. Lássuk mindjárt a 14-dik ív első lapját, a 209-dik lapot. Ezen lap egy költemény végével kezdődik, melynek elejét — mivel az még a 13-dik ívhez tartozik — nem tartozom tudni. Elégedjünk meg aval, mi belüle a 209-dik lapra jutott: ex ungue leonem. S ezen verstöredéknél mindjárt helyén látom megcáfolni azokat, kik aval vádolják Petőfit, hogy a külcsint elhanyagolja. Közönséges költő igy nyomatta volna ezen verseket: Már ilyesmit is gondoltam én : Megverem .... birok vele, hisz vén De mikor a szemem közé néz, Minden bátorságom oda vész.