Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1846.

204 Petőfi-Könyvtár Míg Heine már tisztult világelvekkel labdaként játszik — Petőfi még folyvást homályos fogalmakkal, magyarázhat an érzelmekkel küzd ; sejti ugyan, hogy kell létezni egy világnak, tele különös világossággal — de nem tudja e világot keresni — még kevésbbé föltalálni. Ezért legjobbak népkölteményei. Ezekben mi öntudatlan törekvés nyilatkozik, vágyódó remény — fájó szerelem, — ezen hangokat tudja Petőfi meghatóan, szivet s lelket mélyen megrázólag zengetni. És ebben lehetne tán némi, habár egészen különnemű hasonlóság közte s Béranger közt. Bérangernál, ezen „saskörmű csalogánynál", mint őt Börne nevezi, az egyszerű, népies dallásnak nemes, lelkesült czélja volt, t i. a népet a legmagasb, legszentebb érdekekre előképezni. Béranger, a nép fia, ahhoz mindig hű maradt s ügyekvék azt az ő borzasztóan kedves magasságába fölvonni, azt vidor tréfa és enyelgés és életvidám csapongás közt a szép, nagy és magasztos iránt fogékonnyá tenni. Az ő refrain-virágai alatt a gúny legmérgesb nyilai ólálkodnak, a legélesb, villogóbb fegyverek a nemhazafiak túlzásai — a cselszövők alacsonyságai ellen. Egyben Béranger és Petőfi egészen hasonlók a külföldön időző hazafiak iránti gyűlöletükben. És e hasonlóságban is milly különbözők. Béranger egy finom, igen kedves kérelmet szentel a hűtleneknek e szelid refrainnel: Soyons de notre pays, Oui, soyons de notre pays!') s igy szól hozzájuk nagy naivan : N'empruntons á nos voisins, Que leurs femmes et leurs vins !**) *) Legyünk jó hazafiak ! Igen, legyünk jó hazafiak ! ! *") Szomszédinktól ne kölcsönözzünk egyebet Mint boraikat és hölgyeiket.