Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1845.

120 Petőfi-Könyvtár nyen kérdi biráló: váljon voltak-e szívesek azon magasztaló urak kissé figyelmesen átolvasni e' „szamárdalt ?" Alig hihető, hogy igen; különben megfoghatlan volna, mikép lehet Petőfi silány darabjainak ezen legsilányabbját jelesnek, genialisnak mondani! Biráló képes volna tagról tagra bonczolva e' verset, megmutatni, hogy az a' sületlenségek non-plus-ultrája; de biz a' fáradtságot nem érdemli meg; 's csak azt jegyzi meg futólag, hogy abban sem gondolatcorrectség, sem formatisztaság, sem a' genialitásnak nyoma nincsen. Az első versszakban „megy a' juhász szamáron"; a' másodikban elmondatik, hogy nyáját legelteté; a' harmadikban „felpattan a szamárra, haza felé vágtat", a' negyedik végre a' legnagyobb képtelenséget 's vadságot fejezi ki, mert elkeseredvén a' juhász, a' szegény szamárt, mellyen pedig vágtatott beteg 's utja közben meghalt kedveséhez, főbe üti botjával! Ez aztán költészet, ez románcza ? Boldog Isten, mire jutánk! Ha a' magyar már illy sületlenségekben látna jellességet, illyekben venne észre genialitást: le kellene mondanunk végképen azon reményről, hogy valaha Európa müveit nemzetei sorában helyet foglalhassunk. Azonban szerencsénkre napról napra növekszik száma azoknak, kik a' nemzeti szellemet 's jellemet nem a' pusztai vadságban, nem a' csárdai pajkosságban, de a' lélek nemesítésében, a' szív képzésében, 's ezekhez viszont az eszközöket nem holmi betyáros szitkozódás- és aljas piszkosságokban keresik. Császár. (Vége következik.) Augusztus 16. Életképek. II. 7. sz. 215. lapon a Hírlapi őr a Pesti Divatlap 19-ik számáról: „— Vers van e számban igen sok, szám szerint hét. Ezek közt legjobb a ,Holdvilágos éj' Petőfitől és legocsmányabb ,A Honderühöz' ugyancsak Petőfitől, melly igen aljas elmésséggel kezdődik, s minden szakban azon refrainnal végződik, hogy a Honderű aranyával fizette egykor (Petőfi) költeményeit; mellyben egyebek közt szerző magát