Kéry Gyula szerk.: Petőfi könyvtár 26. A Petőfi-ház története és katalógusa (1911)
Katalógus - Kézirat- és nyomtatványterem
90 l'etőfi-Könyvtár legszorgalmatosabb fürkészéseim és bizonyságot adó adataim tökéletesen meggyőzének affelől, hogy Petőfi Sándor az erdélyi csatákban elesett. A csatatereket összejárván ennek s a külföldről jött többnemű tudósítások következtében ezen meggyőződésemre, ha szükséges volna, lelkismeretesen hitet is képes vagyok letenni. Ezen állitásom igazsága mellett szól néhány szemtanúnak vallomása, kiket bizonságtételért bármikor felhívhatok. Nevezetesen : Udvarhelyszékben, Keresztúron lakó gyógyszerész, kinek nevét ugyan nem tudom, de őt szükség esetében tanúul felkérni magamat kötelezem, ki azon időben az erdélyi főseregnél lévén, ebbeli tudakozásaimra azt feleié: ő Petőfi Sándort azon pillanatban látá utoljára, midőn ez kozákok által körülvétetve, szakasztatott el a futó hadseregtől. Ezentúl többet nem látták s a valószínűség ottani elvesztét bizonyítja, mit még hitelesebbé tesz udvarhelyszéki katonai parancsnok B. Hayte azon állítása, mely szerint ő a csata lefolyása után a csatatért följárván, a halottak között talált egy holttestet, mit öltönye és alakja leírásából biztosan lehet férjem Petőfi Sándoréinak elismerni. Pest, július 21,1850. Szendrey Júlia.) 35. Szendrey Júlia Willmers-hez czímű költeményének eredeti kézirata. 36. Petőfi István kéziratai és okmányai. 37. Petőfi István obsitja. Kuczkay János ügyvédtől, a Petőfi István-féle hagyaték zárgondnokától. Kéry Gyula gyűjtése. 38. Petőfi István keresztlevele.