Kéry Gyula szerk.: Petőfi könyvtár 26. A Petőfi-ház története és katalógusa (1911)

A Petőfi-ház története

32 Petőfi-Könyvtár azonban már nem érhette meg. Ehhez olyan támogatásra volt szükségünk, amelyet gróf Apponyi Albertné őnagyméltósága nyújtott. (Zajos éljenzés.) Alig több, mint két esztendeje annak, hogy meg­kértük, hogy legyen védőasszonyává ennek a szép eszmének. S gróf Apponyi Albertné élére állt a mozgalomnak és sikerre vitte ügyünket. Jóformán egészen neki köszönhetjük, hogy immár áll Petőfi Sándor háza. Tiszteletreméltóan nagy munkát végeztek azonban a ezé 1 sikere érdekében a magyar hölgyek általában Soha el nem múlik irántuk hálánk, hogy az egész magyar nemzet dicsőségét hirdető hajlékot emelhettünk Petőfi Sándor emlékezetének. Herczeg Ferencz ezután köszönetet mondott az országgyűlésnek, a kormánynak, a székes­fővárosnak, amiért a mozgalmat istápolták és a nemesszivü adakozóknak, azután így folytatta: — Nagyméltóságú, grófné, védőasszonyunk! Hódolattal kérem, méltóztassék a Petőfi-ház meg­nyitásához engedélyt adni. Gróf Apponyi Albertné felállt és ünnepélyesen kijelentette: — A Petőfi-házat megnyitom ! • * * E naptól kezdve a Petőfi-ház naponta tiz órától délután két óráig egy korona belépődíj mellett a nagyközönség rendelkezésére áll. Minden hét keddjén a bemenet ingyenes.

Next

/
Thumbnails
Contents