Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

IV. Petőfi és az 50-es évek költői

Pető fi-t anulmányok 65 eszméit, eltanulják szavait, hangját s oly költészet áll elő, mely nagy igényt tart az eredetiséghez, de sem az irodalmat, sem a szívet uj kincscsel nem gazdagítja." Nem akarom kizsákmányolni ezt a tételt, mert jól tudom, hogy Gyulai nem úgy értette, mint ahogy leírta. Hi>z éppen abból, hogy elitéli a Petőfi-utánzókat, világosan kitűnik, hogy ezek bizony sem érzéseit, sem eszméit nem tudták kibányászni; — s annyival kevésbbé tanulták el hangját, vagy szavait. Gyulai tehát csak annyit akar kifejezni a fentidézett szavakkal, hogy az 50-es évek ifjú költői nemzedéke akarta ugyan Petőfit utánozni, de ez csak egyes túlhajtott külsőségekben sikerült, anélkül, hogy a Petőfi nagyságának valódi lényegéből bármit is elsajátíthattak volna. És ebből az eredmény nélküli vergődésből magyarázza ki aztán a költészet hanyatlását, amelyhez pár évvel utóbb, habár több metafizikai magyarázattal bővítve, lényegileg hozzájárul Erdélyi János is. Távol vagyok attól, hogy e két kiváló műbölcselővel vitatkozni akarjak. Tanulmányaik és ítéleteik abban a korban születtek, amelyben a bírálatuk tárgyát tevő irodalom még virágzott; a szerzők — leikökben egy uj irány megalapításának ábrándjaival — még éltek és működtek. Nagybecsű tanulmányaikban meglepi az olvasót az ítéletek tisztasága, a művek értékének csalhatatlanul való felösmerése és azok a világos, majdnem jóslatszerű kijelentések, amelyekben a jövő szemével nézve Petőfi-Könyvtár XXV. 5