Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

II. A prófétizmus Petőfi műveiben

Petőfi-tanulmányok 31 eszelősnek tűnik fel, holott ami elfogja, nem más, mint ihlett lelkesedés. Az alexandriai iskola is elfogadja az isteni ihletést, de Plotinos szerint ez már nemcsak hevíti és fölemeli a szivet, hanem oly igazságokat is fedez föl, melyeket az ész magára sem meg nem különböztethet, sem föl nem foghat. Az a tehetség, melynek segítségével ezt eléri: a rajongás. Ilyenkor a lélek megszabadul mindentől, ami csak anyagi s önmagánkívüliségében a végtelen szellemmel érintkezik. E pillanatok azonban rövidek s egy emberi életen át alig néhányszor fordulnak elő.

1) Így vélekednek az arab bölcselők közül is Abubacer és Al-Gazáti s a Plotinos tanaival csodálatosan megegyeznek ujabban a Schellingéi is, aki azonban a „rajongás"-t „lelki szemlélet"-tel helyettesíti. Daimon, visszaemlékezés, rajongás és lelki szemlélet mind nem egyebek ama sajátszerű lélekállapot megjelölésénél, melyet a költőkre vonatkozólag prójétizmusnak nevezhetnénk a legtalálóbban. A magasfokú ihlet következtében — spiritisztikus kifejezéssel élve — „clairvoyant" lesz ilyenkor a költő s azonkívül, hogy a ködös múltban s a •) Lényegére nézve különben már Platón is hasonlót állít a következőkben: „A lélek akkor gondolkodik a legsikeresebben, mikor semmi testi érzés, sem hallás, sem látás, sem fájdalom, sem gyönyör nem zavarja meg, hanem lehetőleg magában van, békét hagyván a testnek s amennyire csak teheti, társasága nélkül törekszik a valóságra." (Phaidon.)