Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

IV. Petőfi és az 50-es évek költői

140 Petőfi-Könyvtár mint alig 17 éves gyermek-ifjú vett részt; küzdve olyan eszmékért, amelyeket még ekkor inkább csak sejtett, mintsem fölfogott. De az a mámor, amely a gyermek-ifjat a halál mezejére vezette: erős és öntudatos érzéssé vált az elnyomatás szomorú idejében. A máskor oly gyöngéd, álmadazó költő szilajjá és szenvedélyessé lesz, midőn nemzetéről és annak jogairól van szó — s a Ki volt nagyobb ? utolsó versszakában a fajbüszkeség teljes érzetével mondja: Nem tudom, hogy ki volt nagyobb, Csak áldom az istenemet, A mért én is magyar vagyok. Az Előre! csaknem a Petőfi harczi riadóját juttatja eszünkbe, oly energikus. A Lengyel anya czimű általánosan ismert románczban a költőnek a zsarnokság és elnyomatás iránti mély gyűlölete nyer kifejezést, amely hogy nem affektáczió: bizonyítja a Költészetem czímű valóságon alapuló költemény. És ezek után úgy hiszem nem tűnik fel többé paradokszonnak, hogy Petőfi nagy és jótékony befolyással volt Tóth Kálmánra, jóllehet egyéniségűk és természetök alapjában véve ellentétes. Mert a befolyás nem szolgai utánzásban, vagy egyes föltünőbb sajátságainak túlhajtásában állott, azon czélzattal, hogy az eredetiség látszata mesterségesen megőrizve legyen; hanem abban, hogy a Petőfi példájára Tóth Kálmán is megtanulta a költészetet