Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

IV. Petőfi és az 50-es évek költői

122 Petőfi- Könyvtár laczikonyha élénken rajzolt képei foglalnak el, amelyekbe találóan szövődik be egy verbunkos jelenet. Lassanként azonban a vásár vége is elközeledik. Imitt-amott apró csete-paték támadnak s a pandúroknak is dolguk akad. Nem sokat ügyel erre „az a két kapatos ember", akik szemközt az útfélen, botra könyökölve igazítják a világ dolgát. Laposokat pillant mindenik a bortúl, Szempillájuk csak úgy nagy elvétve mozdul; Egyik mondására nagyot int a másik, S mutató ujjával helyeselni látszik . . . S mégis egyengeti rá a fejét fennen, Hanem hát a feje csak levágy, lebillen . . . Aztán neki esnek a jámbor pipának, S egymásnak vég nélkül tüzet adogálnak. No, de alkonyodik s mindenki hazafelé indul. Itt egy csapat hallgat, a másik danol; szekerek vágtatnak, gyalogosok szorulnak s szapora szóval bírálgatják a vásárolt portékát. Egy öreg apjuk is ott ballag csendesen s a szeredásból ki-kivesz egy nyalka bojtos pipát, amelyet „csak úgy titkon" vett serdülő fiának. De a sikerült genrekép végződik is ezzel, mert: Utánok az alkony félhomályossággal Ereszkedik, terül álomhozó szárnynyal . . . Tünedezik minden és eltűnik végre, Egy-két távoli hang sikkad el a légbe . . . Csillag van az égen, csendesség a rónán, Hűvös szellő száll a vásártér avarján, — Ott maradt egyedül, szomorúan, árván . . .