Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)
Előszó
ELŐSZÓ. Azokat az értekezéseket, melyek e kötetben jelennek meg, kezdő ifjúságom óta egyik legjobb barátom irta,kivel szellemileg isközeli rokonságban álltam. Mindketten Kolozsvárt, a reformátusok főgimnáziumában tanultunk, ő két osztálylyal járt alább. Az egyetemen is részben kortársak voltunk s egy évig ugyanazon előadásokat látogattuk. Ez a pár részlet magyarázza meg, hogy ez értekezéseket újra éppen én rendezem sajtó alá s ez a kötelesség igen kedves volna nekem, ha nem járna vele annak szomorú tudata, hogy ő maga nem tehette évek óta tartó súlyos betegsége és legutóbb pedig pár hó előtt (1910. jun. 24-én) bekövetkezett megváltó halála miatt. A Csernátoni Vajda Gyula élete egészben véve is alkalmas ilyen szomorú elmélkedésekre. A rendesnél jóval kiválóbb képességei, szorgalma és tudása, kivált pedig kedves, megnyerő írásmódja, tiszta világos előadása mellett is nem vált belőle irodalmunknak és főképpen tudományos irodalom-