Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

IV. Petőfi és az 50-es évek költői

108 Petőfi- Könyvtár föl lényegesnek a Székely József irányára nézve, mert ő meglehetősen a maga útján maradt és amint rövid költői pályája bizonyítja: később sem csatlakozott a Lisznyay-Szelestey-féle elmélethez. A benyomások mindenkinél az egyéniség szerint más és másféleképen nyilvánulván: érdekes megfigyelni, hogy egy oly sokoldalú költő, mint Petőfi, mily sokféle irányban tudja lebilincselni követőit, anélkül, hogy ezek e sokoldalúság elsajátítására, amelyben a mester nagyságának egyik főoka rejlik, hajlamot mutatnának. Jóformán mindenik csak egy-egy szakmában dolgozik s annak a nagy egésznek, amely Petőfi költői egyéniségét alkotja, egyegy részecskéjét kapja ki és a saját egyéni hajlamaihoz képest abból alkot magának egy külön költői világot. Székely Józsefet a népies irány meglehetősen hidegen hagyja. Sem a Palócz-dalok túlzásainak, sem a Kemenesi czimbalom mesterkélt betyárromantikájának nincs nyoma verseiben és örvendetesen nélkülözzük azt a nagyhangú duhajkodást is belőlök, amely kortársainál itt-ott annyira ízetlenül nyilatkozik. A nagy mindenségből első sorban őt is csak egy kis rész érdekli, t. i. önönmaga. Lyrikusnál ez éppen nem lenne baj, ha a költő egyénisége máskülönben eléggé érdekes és eredeti. Az étdekességet Székelytől sem tagadhatjuk meg, de az eredetiségre nézve lehetetlen meg nem jegyeznünk, hogy benyomásai — pszikhologiai értelemben — gyakran kölcsönzöttek. Mert lássuk