Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 24. Petőfi eltűnésének irodalma (1910)

Első fejezet: 1849-1861.

40 Petőfi-Könyvtár így szól: „Petőfi Sándor nálam volt! de nem 1854-ik évben, mint Kiss Elek úr írja, hanem 1851-ben, julius közepén, egy csütörtökön d. u. 3 órakor tért be hajlékomba." Petőfi Istvánnak adta ki magát; de ő ráismert, mert együtt tanultak Szent- Lőrinczen, katonakorából látta Sopronban, mint másodszori deákot Pápán s végre Szegszárdon. Ekkor a költő sem titkolózott többé. Másnapig volt nála, ekkor Ménfőig vitette kocsin, onnan gyalog ment Győrbe, félve, hogy kocsin könnyebben elfogják. Nála hagyta emlékül mogyorófa botját s megígérte, hogy visszatér. Azóta nem látta, de tudja, hogy Győrben P. F. (Posszert Ferencz) tanárhoz ment. Pákh nem adta ki azonnal e levelet, mely még 1861. január 2-ikáról kelt, hanem január 13-ikána szerk. izenetekben ezt írta: „mégegyszer kérjük,tegye szívére a kezét, s vallja meg, nem lehető-e, hogy csalódott a személyben?" Erre írta Kápli második levelét, a leghatározottabban állítván, hogy nem csalódott és nem csalódhatott. így aztán Pákh, bárha szerkesztői megjegyzéssel, február 10-ikén egyszerre kiadta mind a két levelet. Osvát Rafael N.-Váradról (XXXIV.

1) szintén Kápli mellett szólalt fel s azt írja, hogy egy barátja Diószegen 1849 deczemberében egy kovácsmesternél látta a költőt, meg is szólította, de eltagadta nevét. E regényes adatokat újra követte a czáfolatok ») U. ott. 1861. 105.