Dr. Badics Ferencz: Petőfi könyvtár 23. Petőfi levelei (1910)

I. Magán-levelek

36 Petőfi-Könyvtár pedtem ! — Veled utoljára Pozsonyban beszéltem — per longum et latum mondom el történetem, ha meg nem unod, — onnan szüleimhez Pestre mentem, Pestről fel Selmeczre testimoniumért, s onnan vissza szüleimhez. Ezek örültek, hogy a katonaságtól megszabadultam, de — képzeld, barátom ! — azt akarják, hogy mészáros legyek, én és mesterember! Ennek két oka volt. Először az apám mindig jobban szeretett volna látni: húst mérni, mint jambusokat, trochaeusokat faragni. Másodszor s ez már fontosabb! — szüleim elszegényedtek, annyira, hogy engem tanulásomban segíteni nem voltak képesek. Azonban — gondolhatod — hogy ha még tíz ily fontos ok lett volna is, ebben veiök meg nem egyezem. Én tehát jobb időket várva, két hónapot (1841 -ki május és júniust) honn tölték, s itt annyira hozzám szokott azon ragaszkodó jó vendég, kiről Vörösmarty mondja: „holdvilág az arczod, kályha termeted" stb., hogy eltökélém, tőle erővel elszakadni. S úgy lőn. Pestre menék, de itt semmi kedvező szél nem fútt, nem is lengedezett, tovább folytatám hát utamat (á la „hü bele Balázs") Füred felé, s innen átkelve a Balatonon, Somogyon, Veszprémen keresztül Tolnába Ozorára (a fentebbi vármegyébe) jövök, itt színészek degálnak, velők megbarátkozom, s — szinészszé leszek. Három hónapig színészkedtem, társaságunk tönkre jutott, s én „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem* elbúcsúztam a színészettől Mohácson (de ha isten segít, nerr,