Dr. Badics Ferencz: Petőfi könyvtár 23. Petőfi levelei (1910)

III. Tábori levelek

Petőfi levelei 225 nagy részök jóformán gyermek még. Nyugott bátorsággal, mondhatni kimért lépésekkel haladnak a csatában előre folyvást biztosan, mint a réten a kaszások, s még énekelnek, mikor már ropognak fegyvereik. A lövöldözést hamar megunják, szuronyt szegeznek, s rohannak, és velők rohan az enyészet; az ellenségnek nem marad más, mint futni vagy meghalni. De a székely csak egy feltét alatt ily vitéz: ha vezére még vitézebb, mint ő, s azért szükséges, hogy Bem legyen a vezérök. De a mily hóditó a mi tábornokunk rettenetes fegyvere, tán még hódítóbb hasonlithatlanul szelíd bánásmódja a harcz után. A környékbeli lakosság, mely eszeveszetten futott el előttünk, jövöget visszafelé, látván, hogy a honmaradtaknak semmi bántása nincs. Ha e szerencsétlen nép még egyszer fellázad ellenünk, méltó, hogy extermináltassék. Jövő levelemet honnan írom? nem tudom, tán onnan, a honnét legkevésbbé gondolnók. A mi öreg urunktól sok kitelik. Petőfi Sándor. (Közlöny, 1849. május 1.) VII. Ugyanahhoz. (5) Pest, június 11. 1849. Ismét lemondtam, és pedig most nemcsak őrnagyi rangomról, hanem a katonaságról egészen és örökre. A roszakaratuak és avatatlanok e lépérel.'fl-Könyviár XXIII 15