Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 22. Petőfi a ponyván és a népirodalomban; Petőfi-regék (1910)

Péterfy Tamás: Petőfi regék

Péterfy Tamás: Petőfi regék 103 — Nyitson ajtót, édes apám, én vagyok a fia Manassé! Egy haldokló honvédtisztet hoztam ! Az öreg molnár többé nem kételkedett. Mert tudta, hogy olyan jólelkű, aki sebesültet hoz, az csak a fia lehet. Meggyújtotta elébb a faggyúgyertyát. Aztán kinyitotta az ajtót, hogy kivilágítson az udvarra. Ott állott a fia honvédruhában, felfegyverkezve s a felhőszakadástól csurgó viz vala a ruhája, de azért el nem engedte a ló kantárszárát. A ló hátán egy ember feküdt köpenynyel letakarva. — Segíts levenni, édes apám. Azt hiszem, már meghalt. Segesvártól hozom. Elveszett minden . . . A muszka győzött! . . . Az öreg molnár csöndesen mormogta imáját, a Miatyánkot, mialatt feloldozta a honvédtiszt kötelékeit, amelylyel oda kötözték a paripa hátára, hogy le ne forduljon a nyeregből. Az oldalán vérfoltok látszottak. Sebesült volt s a vére még folydogált csendesen. Az öreg molnár legelébb a sebesült tiszt szivéhez tartotta a fülét. Majd leemelték a paripáról. Még élt. Ketten fogták, mert a paripa, mintha tudta volna — meg sem mozdult azalatt. Nem jajgatott, nem sziszegett a sebesült, csak az arcza volt oly nagyon halovány. Hosszú haja ráborult a sápadt arczra s az öreg molnár minduntalan hátra simította. Bevitték a malomházba.