Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

IV. Petőfi a természet realistája

Petőfi és a természet 83 golhat el, a kisebbeknek okvetlenül szem előtt kell tartaniok, nehogy ízetlenekké váljanak. Petőfi költeményeit ez elvekből két csoportban vesszük megfigyelés alá. Az egyikbe soroljuk azokat, amelyeket igazi leíróknak vagy festőknek nevezhetünk,de tulajdonképpen abennökhullámzó mozgás és cselekvés alapján a genre-képekhez vagy elbeszélésekhez oszthatók. A másikba azokat, amelyek az érzés és benső tárgy különfélesége szerint dallá, elégiává, ódává stb. alakulnak. Azokban a táj hat a költőre, ezekben a költő süti egyéniségének bélyegét a környékező természeti világra. Azokban a táj feltüntetése a czél, a költő hangulata az eszköz. Ezekben a költő hangulata a czél, melyet a tájrajz segítségével ér el. Azokba soroljuk festő és személyesítő költeményeit, ezekbe dalféléit. Az elsők közül egyik legjellemzőbb enemü költeménye: _Az alföld". Mindjárt a bekezdésben a hatást festi, melyet az lelkére tesz: „Börtönébül szabadul sas lelkem, ha a rónák végtelenjét látja." Avval, hogy ellentétbe állítja a felfölddel, melyet ha csodál is, de nem szeret, ez a hatás még érezhetőbb. Amit szeretünk, ami tetszik, azt nem győzzük eléggé eldicsérni s arra törekszünk, hogy mindenki velünk együtt elismerje. Petőfi is ez okból bocsátkozik most az alföldi táj jelenségének leírásába. Hogy tisztább áttekintése legyen, felszáll képzetetével „a felhők közelébe, ahova mosolyogva néz fel a Dunától a Tiszáig nyúló róna képe." Az első, mi szemébe tűnik, a Kis-Kunságnak száz 6*