Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

III. Petőfi természetszeretete

Petőfi és a természet 75 lapjait forgatni kell, de te alföldöm, hol hegy után hegy nem kél, olyan vagy mint a nyilt, a felbontott levél, amelyet egyszerre által olvashatok s vannak beléd irva szép nagy gondolatok " A „Gólyá"-ban is védelmére kel: rNe mondja senki, hogy nem szép ! Vannak szépségei, de azokat, mint a szemérmes leány arczát sűrű fátyol fedi, melyet csak jó ismerősei, barátai előtt tesz le s rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert tündérkisasszonyt lát." Szóval, összegezve, hogy miért vonzódik annyira a pusztához: „Puszta, puszta, te vagy a szabadság képe és szabadság, te vagy lelkem Istensége." A felföldet pedig azért nem szereti, mert szemei ott nem járhatnak, ahol nekik tetszik, „nem korlátoztatva semmitől. Mogorva sziklák állanak ott körüle mint fenyegető rémek, hányvavetve a csörgő patakot, mintha lánczot csörgetnének " Ennyire jut a költő a maga egyéni, de jogos szempontjából. A költő érzi, hogy ezen előszeretetét hazájának egyik része iránt igazolnia kell, s ő meg is adja oly természetes okát, hogy meggyőzve, tán mi is szidalomra kelünk a felföld ellen. Nem igaz talán, hogy a rónán végtelen a kilátás? A lélek szabadon csaponghat egyik szélétől a másikig. Ha a szabadságnak jelképet keresünk, lehet-e más vidék arra alkalmasabb mint az alföld. Állat, ember mehet napokon át anélkül, hogy valami akadály útjába állana. Azért élnek itt a betyárok, a puszta szegény, de szabad legényei, a korlátozó törvény, a romlott társadalmi viszonyok megvetői, az üldö-