Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

I. A természetfelfogás változásai

30 Petőfi-Könyvtár egy, felesége oldala mellől száműzött Jakscha (a kincsek istenének szolgája) távollétének nyolczadik havában, az esőzés idejének beálltakor meglát egy felhőt, mely hazája felé vonul s kéri, hogy vigyen gyászoló nejének hirt róla és vigasztalást. Leirja az útat, melyen haladnia kell s aztán folytatja: „Ott meg fogod látni te, kinek útját semmi sem akadályozza, feleségemet, mint számolja a napokat, mint ringatja magát hűségesen a viszontlátás reményében. Mert valamint naplementekor bezárul a lotusvirág gyenge kelyhe, úgy szorul el a válás alkalmával a nőknek virághoz hasonló keble". A tó fölött halom emelkedik, melyről a felhő betekinthet a ház bensejébe. Talán alszik kedvese: „keltsd föl akkor szendergéséből nedves, hűvös lehelleteddel, mely üditi őt s fölfrissíti mint valami hervadt virágbokrétát. S ha aztán az ablak felé pillant, melyen aranyos villámaid vakítanak, akkor fordulj hozzá komoly, dörgő szavakkal". S most meghagyja neki, hogy mit szóljon : „Hogy őt távol kedvesétől emészti a fájdalom, hogy ez ne nyomassa el magát a bánattól, mert a szerencse emelkedik s alászáll mint a kerék". így eseng a felhőhöz s bizik benne, hogy kérelmét nem hagyja teljesítetlenül. Hála fejében aztán kívánja neki, hogy „hű nődtől, a villámtól, mostoha végzet ne tépjen el soha!" Hasonló Kalidasának Ritusanhárájában (Évszakok) az esőzés leírása: A vad folyamok mint csapodár leányok szerelmet lihegve ragadják meg a parti fákat ... a fuvalom mint valami tán-