Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

I. A természetfelfogás változásai

Petőfi és a természet 17 a kősziklák megrepedeztek, a nap elveszté szép világát, elnémulának a madárkák, a felhők jajsóhajba törtek, megroppanának ősi szirtek stb. De általában nyugodt szemlélődés, nem pedig heves belemélyedés. Petrarca, a világfájdalom (nála acedia) első szószólója, a havasok első megmászója hangoztatja először szenvedélyesen a természet szeretetét. Kivált latin leveleiben*) beszéli el, mint barangolt naphosszat erdőn, mezőn, hegyen, völgyön, felkorbácsolt szivével nyugalmat keresve az emberek elől! Az emberek elől! A mai természetszeretet abban a pillanatban született, melyben ember és természet közt meghasonlás jött létre, midőn különbség fészkelődött közéjük, sőt egymással szembe állottak. A boldogabb görögöknek és rómaiaknak nem kellett e szakadást megérniök. Az állami élet pezsgő volta, a nyilvános élet örömei lekötötték a közfigyelmet, mig a naiv hit és képzelet beérte avval, hogy a természeti tüneményeket egyszerűen magasabb hatványú emberekül ismerte el és szerette vagy rettegte. Később is a középkori népeknél az államalkotás és szilárdítás harczai, a vallási küzdelmek annyira lefoglalták, hogy a külvilág, az események szinterének megfigyelésére nem maradt sem idő, sem hajlandóság. Az ember állt akkor mindenhol a középpontban, ő volt az érdeklődés főtárgya vagy magában, vagy viszonyában ember*) Burckhardt: Geschichte der Renaissance. Petőfi-Könyvtár. XXI. 2