Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

VI. Petőfi alanyisága a természetfestésben

Petőfi és a természet 165 felsorolás nem ad képet. Ez jogosult, mert a költészet valójának megfelelő. Már a plasztikai festésbe nagyon gyakran belejátszik az érzelmi elem. Azzal, hogy mely részeket emel ki a költő, mire fektet súlyt, hogyan csoportosít, s a cselekvő természeti tárgyakba és jelenségekbe mily páthoszt visz bele, elárulja, hogy őt mi kötötte le, reá mi hatott. De sokkal nagyobb bensőséggel illet bennünket, mint Petőfinél láttuk, az igazi hangulatos leirás. Ebben a költő egyéni érzése jut diadalra. Hogyan látta ő a külvilágot? Mért látta sötétnek, mért ragyogónak? Mi bírta őt a külső tüneményeken való elmerengésre ? Mért keres az érzéketlen tárgyaknál vigaszt? Hogyan beszél velők? Melyik az a kapocs, mely az összes lényeket egymáshoz fűzi ? Melyek azok a szinek, melyek a természet közepén állót elénk helyezik, más közönségesen látótól megkülömböztetik ? Milyen az a darab föld, az a jelenség, melyet érzésébe foglal, mennyit ér neki s mért ér neki annyit? Nem a természet érdekel itt bennünket, és nem az, aki benne sétál, hanem mind a kettő egyszerre, egymást átölelve, kiegészítve. Az emberi lélek a természetben s ez az ember lelkében tükröződik. A természetben duló vihar az ő lelkének háborgása, a külső béke az ő nyugalma, a rügyező tavasz az ő boldogsága, az őszi lombhullása az ő lemondása, a tél fagya az ő halála és viszont. Nincs staffázs. Mind a kettő előtér és háttér