Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

V. Személyesítések

108 Petőfi-Könyvtár természet elevenül meg előttünk s jut közvetlen érintkezésbe lelkünkkel. Ott egyszerű allegória, itt igaz prozopopeia. Mindezen személyesités, melynél fogva a tulajdonképi lelketlenben, a mi lelkünkkel vélünk találkozni — mondja Vischer — egyszerű hasonlításból ered. A fizikai világosság a szellemileg világossal, a fizikai sötétség a szellemileg sötéttel, a kemény térbeli a szilárd jellembelivel, a lágy légiesség a meleg érzéssel kerül kapcsolatba. Mind a kettő, egymásra való vonatkoztatása által becsesebbé válik s a képzelet s érzés számára egy harmadik uj viszonyt hoz létre, mely a természet s ember közt fennálló benső rokonságot tünteti fel, melyet az ind hit legszabatosabban a maga „Ta tvarn asi" (ez is vagy!) mondásával fejez ki. Már a hasonlatokul választott tárgyakból is következtetést vonhatunk a költő képzelő erejére s érzésének fokára, mert annak megfelelőleg emeli ki a lényeket és tárgyakat, melyekkel rokonérez. Tudjuk, hogy Homérosz hasonlatát majd mindig az erős állatvilágból merítette, a német romantikusok a természet gyengéd, esti, hajnali, tavaszi képeiből. Byron pedig a viharokból, tengerből és zuhatagból. De még világosabban sugárzik ki a költő egyéniségének mivolta személyesitéséből. Ezek szinte a próbakövek, melyeken fantáziájának eredetisége és heve megismerszik, mert ezekben, mint egy-egy apró költemény részletben mutatja meg, mily szög alatt nézi a világot, mennyire tud alakítani s egyéníteni.